Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív, illusztráció
Hirdetés

A képviselők szerdán egyhangúlag támogatták Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amelynek értelmében új környezeti hatástanulmányban vizsgálják meg, hogy valóban a jogi szabályozásban foglalt kritériumok szerint működik-e a repülőtér és valóban csak az elfogadható mértékben zavarja-e a lakosságot.

A hatástanulmánynak fel kell tárnia a tényleges környezetterhelést, továbbá be kell mutatnia, hogy az utasforgalom növekedése milyen hatással lehet Budapest környezeti állapotára. A tanulmányt az érintett fővárosi kerületek és agglomerációs települések, valamint a civil szervezetek közreműködésével kell elkészíteni.

Célként kell meghatározni, hogy a repülőtér további fejlesztését mindaddig függesszék fel, amíg a környezeti hatástanulmány el nem készül. A hatástanulmánnyal olyan objektív, szakértői értékelés áll majd rendelkezésre, amely a repülőtér jelenlegi és esetleges megnövekedett forgalmának környezetterhelését bemutatja, és elemzi, hogy milyen mértékű forgalom veszélyezteti az érintett lakosság alaptörvényben biztosított jogait – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A közgyűlés felkérte Karácsony Gergelyt, hogy a káros zaj- és légszennyezési hatások csökkentésére vonatkozó fővárosi javaslatokat terjessze a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa elé, valamint folytasson egyeztetéseket a kormányzattal a hatályos szabályozások módosítása érdekében.

Az elfogadott javaslatban olvasható, hogy a megnövekedett légi forgalom a fővárosi lakossági panaszok ugrásszerű növekedéséhez vezetett. A panaszosok próbálták érvényesíteni jogaikat és érdekeiket, de kezdeményezéseik nem vezettek eredményre.