„Mentés földön, vízen, levegőben!” – a Baptista Szeretetszolgálat Rescue24 speciális mentőcsapatának tagjai a világ…

Posted by Kásler Miklós on Thursday, May 20, 2021
Hirdetés

Az aláírást megelőzően Kásler Miklós arról beszélt, tárcája mindennel foglalkozik, ami az embereket érinti, tevékenységük ott találkozik a szeretetszolgálattal, amikor az emberek a legnehezebb helyzetbe kerülnek.

Szólt arról, hogy meg kívánják erősíteni a gyermekhospice-mozgalmat. Az együttérzés és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy a szeretetszolgálat aktívan részt vesz a legrosszabb társadalmi-szociális helyzetben élők felemelésében. Hozzátette: tárcájának felelőssége, hogy támogassa ezt a munkát.

Szilágyi Béla azt hangsúlyozta: a 25 éves Baptista Szeretetszolgálat számára megtisztelő, hogy újabb lépéssel erősítik meg az együttműködésüket. Hangsúlyozta: számukra az, hogy a világ számos pontján segítséget nyújtanak, abból az elhatározásból fakad, hogy hittel és szakértelemmel kívánnak segíteni a rászorulókon. Rámutatott: egy-egy földrengés, cunami miatt százezer ember kerülhet veszélybe, ők pedig a magyar zászló alatt érkeznek segítséget nyújtani. Eddig 62 bevetést vezettek.

A minisztérium által az MTI rendelkezésére bocsátott sajtóanyag szerint a felek megállapodásukkal elő kívánják segíteni a katasztrófák, válsághelyzetek által sújtott emberek részére történő segítségnyújtás eredményességét, hatékonyságát. Együttműködnek a külföldön bekövetkezett katasztrófák és válsághelyzetek során a bajbajutottak, sérültek, rászorulók támogatásában, a részükre történő segítségnyújtásban, egészségügyi ellátásukban.

Korábban írtuk

Azt is áttekintették, miben tudják egymást támogatni, hasznosítani egymás tapasztalatait, erőforrásait. A megállapodásban a gyógyszerekkel, kötszerekkel, egészségügyi és egyéb eszközökkel kapcsolatban az Emmi vállalta, hogy a katasztrófák, válsághelyzetek során a segítségnyújtáshoz szükséges és felhasználható sürgősségi készlet összeállításában szakértői támogatást nyújt. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány pedig a sürgősségi készlet összeállítását, raktározását, nyilvántartását vállalta.