Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

–  Az öntözés régi gond hazánkban, de most végre törvény született rá. Mit várnak tőle?

–  A törvény a parlamenti képviselők széles körű támogatásával született. Hosszú egyeztetés után a legtöbben elfogadták, nem hagyhatjuk, hogy a magyar gazdák versenyképességét továbbra is visszavesse az öntözés hiánya. Mi a művelt területek két százalékán öntöztünk eddig, Nyugaton ez a területek nyolc százalékán valósul meg. Szeretnénk elérni itthon is ezt a szintet. Készítettünk egy felmérést arról, hogy hol akarnak öntözni a magyar gazdák, majd rávetítettük arra a térképre, amely a valamikori, a szocializmus idején beszántott csatornavonalakat mutatta. Ahol leginkább fedi egymást a két térkép, ott hamar indítjuk a fejlesztési folyamatokat. Ma 87,5 ezer hektáron öntözünk, ezt 200 ezer hektárra szeretnék növelni két év alatt. A következő parlamenti ciklusban pedig tervezzük elérni a 400 ezres mértéket. Ez nagyjából megegyezik a gazdálkodók igényével. Idén a tárca 5,5 milliárd forinttal segíti az öntözés fejlesztését.

–  A magyarországi csapadék átlagos mennyisége nem változott, de az eloszlása igen. Azaz egyszerre hatalmas mennyiségű eső esik, az ilyen rohamokat viszont rendkívül aszályos idők követik.

–  Szélsőségessé vált az időjárás. Ezért a tárca nem ad gyümölcsös telepítési támogatást anélkül, hogy ne lenne a helyszínen kiépített csepegtetéses öntözési rendszer. A csapadék mellett fontos az is, hogy rendkívüli módon megerősödött a napsugárzás ereje. Ismert a légköri aszály fogalma. Tehát nemcsak az a kérdés, hogy mennyi víz van a talajban, hanem az is, hogy az erős napsugárzás, illetve a magas hőmérséklet hatására több nedvességet párologtat a növény, mint amennyit fel tud venni.

–  Lehet ez ellen védekezni valahogy?

–  Született egy magyar szabadalom, az úgynevezett vízőrtechnológia. Egy természetes anyagú gélről van szó, ami permetezés után leszivárog a talajba, és ott filmréteget képez a felszín alatt körülbelül húsz centivel. Beengedi az esőt, de megakadályozza a föld párolgását.

–  Egyébként hogyan teljesített a magyar agrárium tavaly?

–  Nehéz és küzdelmes éven vagyunk túl. A napraforgó terén magyar történelmi rekordnak számító átlaghozamot produkáltunk a hektáronkénti három tonna feletti terméssel. A többi növénynél pedig meghaladtuk az ötéves átlageredményeinket. Miközben olyan aszályos időjárás sújtotta az országot az év néhány hónapjában, amikor ki kellett terjeszteni az öntözés évtizedek óta használatban lévő hagyományos időszakát és be kellett vezetni a rendkívüli öntözési célú vízhasználat intézményét, amikor az is öntözhetett bizonyos keretek között, akinek egyébként nem volt engedélye. Mentettük a menthetőt, végül minden jóra fordult. Amúgy 2010 és 2018 között kétharmadával emelkedett a magyar mezőgazdaság teljesítménye, ezzel az uniós élvonalban vagyunk.

–  Ez a növekedés nyilván exportnövekedéssel járt.

–  Tavaly az ország külkereskedelmi többletének 63 százaléka az agráriumból származott. Ráadásul kialakult végre az a tendencia, amelyben már nem az alapanyagoké, hanem a feldolgozott termékeké a főszerep. Ideje volt túllépni a nyersanyagtermelésen. Egy statisztika szerint egyébként 3,1 százalékkal bővült tavaly az az érték, amit a hazai mezőgazdaság előállított.

–  Gyakran éri olyan kritika a mindenkori magyar kormányt, hogy mind a mai napig nem sikerült visszaépíteni a kilencvenes évek elején eljátszott magyar élelmiszeripart. Hogy állunk most e téren?

–  Gőzerővel dolgozunk. Ha van nagy bűne a szocialista kormánynak az agrárium terén, akkor az, hogy rosszul használta fel a forrásokat az első hétéves uniós ciklusban. A rendszerváltás idején azt reméltük, hogy a befektetők fejlesztik, bővítik az általuk privatizált élelmiszeripart. Hamar kiderült, hogy ők csak piacot vásároltak. Ez eleve alapanyag-termelésre kárhoztatta a magyar agráriumot. Aztán jött a lehetőség 2004-ben, amikor le lehetett volna dolgozni ezt a hátrányt, ahogyan például a lengyelek tették. Az akkori kormány azonban úgy döntött, hogy szociális felzárkóztatásra és nem gazdaságélénkítésre használja az uniós pénz javát. Gazdaságélénkítésre csak a források negyven százaléka jutott. Ezt az Orbán-kormány megfordította, és most építjük azokat a beruházásokat, amelyek akkor elmaradtak, azaz a feldolgozóüzemeket, tárolókat, szárítókat, hűtőházakat és így tovább.

–  Milyen mértékű lemaradást okozott a késlekedés?

–  Hadd mondjak erre egy példát. Itt volt néhány éve a sertéshús-túltermelési válság. A spanyol gazdák megépített hűtőházaikban lefagyasztották a felesleget, hiszen az unió a pluszmennyiség kivonásáról rendelkezett. De amikor Brüsszel feloldotta a korlátozást, a spanyol sertéshús szavatosságából pedig hátravolt még egy-két hónap, a spanyolok levitték az árát, és elárasztottak vele bennünket. Ugyanez játszódott le a tejválság esetén is, mert nekünk nem volt porító üzemünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

–  A sertéshús kapcsán adódik a kérdés: meg tudunk küzdeni a jelenleg is tapasztalható pestisjárvánnyal?

–  Ez precíz munkát követel. A magyar vaddisznóállományban ott van a betegség, ezt tudjuk. Varsó jelezte, hogy a német–lengyel határ nyolcvan kilométeres mélységében pestissel fertőzött vaddisznóra akadtak. A németek is gondolkodnak a hadsereg bevetésén állománygyérítés céljából a határ menti területeken. Mi egyrészt gyéríteni próbáljuk a vaddisznóállományunkat, másrészt felszólítjuk a vadásztársaságokat, hogy lőjék ki a számukra előírt kvótát. A társaságok azonban féltik az eredményességüket, a jövedelmezőségüket, feltételezvén, hogy mit lőnek majd a vendégvadászok, ha megcsappan az állomány. Egyet azonban le kell szögeznünk, ha nem hajtják végre a gyérítést, akkor nem a nyereségük vész el, hanem odalesz a teljes vaddisznóállományuk.

–  Miféle kockázatokat rejt a kialakult helyzet?

–  Ha csak egyetlen házisertés is megfertőződne, az egész magyar sertésexportot leállíthatják az EU-n kívüli fogadó országok. Azonban minden rosszban van valami jó. A járvány ugyanis ráirányítja a figyelmet arra, hogy az állategészségügyi beruházásokat, az állategészségügyi státuszunk emelését fokozni kell. Ahhoz, hogy megőrizzük a házisertés-állományunkat, persze nemcsak beruházásokra, de komoly szakmai odafigyelésre, felkészültségre is szükség van.

–  Milyen technológiai újítások történtek, történnek a hazai agráriumban?

–  A robotizáció, az automatizáció, a digitalizáció korszakába léptünk. Ott tartunk, hogy két ember képes ellátni egy nyolcszáz tehenes gazdaságot. Automata fejés, automata etetés, folyamatos számítógépen vezetett adatértékelés minden egyes állatra lebontva, és folytathatnám. Az információkból le kell vonni a megfelelő következtetéseket, ez a kihívás már egy új agrármérnöki szemléletet is követel. Az állatjólét és a környezetvédelem terén is nagyot lépett előre az agrárium az új technológiák hatására.

–  Mit tudnak, mire jók például a drónok?

–  A drónok, illetve a műholdak segítségével időben rábukkanunk egy növényi tábla kialakuló betegséggócaira. Ilyenkor nem kell az egész táblát lepermetezni, elég azon a helyen beavatkozni, ahol valóban szükséges. Gyorsan terjed ez a technológia. Sokkal olcsóbb és gazdaságosabb is a hagyományos eljárásoknál. Vagy ha egy talajszkennerrel végigmegyünk egy területen, láthatóvá válik, hogy hol, milyen tápanyag hiányzik a földből. Ez azt jelenti, hogy nem az egész területet kell műtrágyával terhelni, hanem csak azt a szigetet, ahol hiányt látunk. Nagy trendforduló zajlik az agrárium ezen területén is.

–  Hogy áll a hazai mezőgazdasági gépgyártás? Ezt is szétverték annak idején, pedig világhírű ágazat volt egykor.

–  Talpra állt a gépgyártás, és meg akar felelni a már említett új technológiai kihívásoknak. Széles körben terjed itthon az 5G technológia, amíg Németországban még a 4G sem fedi le teljesen az ottani agráriumot. Ezért sok külföldi fejlesztő utazik hazánkba, és itt tesztel új konstrukciókat, technológiai megoldásokat. Precíziós gépek külföldi fejlesztői, önvezetéssel foglalkozó mérnökök is tevékenykednek már nálunk. Hazánk az agrárgépészet Forma–1-es versenyzője lett.

–  Brüsszel csökkenteni akarja az agrártámogatások összegét a következő költségvetési ciklusban. Soros György szerint pedig a migráció kezeléséhez pont az uniós mezőgazdaságból kellene elvonni jelentős összegeket. Mi lesz ebből?

–  Ez elfogadhatatlan. A társadalmi elvárások szerint az agráriumnak védenie kell a környezetet, bővítenie a zöldfelületeket, egészséges élelmiszert kell termelnie. És tegye mindezt kétszeresen is megkurtított költségvetés mellett? A magyar kormány álláspontja szerint kevesebb támogatásért nem kérhetünk többet a gazdáktól. Szerintünk nem csökkenhetnek jobban a támogatások, mint amit a brexit jelent. Ez hat és nyolc százalék közötti mérséklést okoz. A valóságban lehetőség van arra, hogy úgy alakítsuk át az uniós költségvetést, hogy egyetlen centtel se legyen kevesebb a mezőgazdasági támogatás mértéke. Mert a green deal nagy célkitűzéseit nem lehet az agrárium nélkül teljesíteni. Szerencsére lengyel biztosa lett az agráriumnak az unióban, tárgyaltam már vele, megértettük egymást.

–  Mi lesz a hazai szövetkezéssel? Mintha leült volna ez a folyamat…

–  Kultúránk minden gyökere a vidékbe kapaszkodik, innen jönnek legfontosabb impulzusaink, ezért fontos a vidék és a falu, a gazdálkodás fenntartása, ettől vagyunk magyarok. Most azt vizsgáljuk, hogyan tudjuk kiküszöbölni a birtokméretekből adódó különbségeket, hogyan segíthetjük a kisebb gazdákat. Az idén szeretnénk az integrációk erősítése terén előrelépni. A magyar gazdáknak rosszak a tapasztalataik. Beverték őket a téeszbe, kifosztották a vagyonukból. És amikor működött volna már a rendszer, akkor meg szétesett. A rendszerváltásnál átverték és megint kisemmizték őket, számukra tehát az integráció szitokszó. Sokat kell még dolgoznunk, hogy a termelői együttműködésben rejlő lehetőségeket, az egymás iránti bizalmat újrateremthessük. A mai rendszerben mindenki a másikra van utalva. A feldolgozónak árualapra van szüksége, a termelőnek jövedelemre. Itt kell megtalálni az egyensúlyt, hozzá­téve, hogy csak összefogással érvényesíthetik az érdekeiket a gazdálkodók. Nekünk a nagy és a kis termelő is fontos, az lenne az optimális, ha a nagyok aránya 20, a kicsiké pedig 80 százalék lenne. Amúgy 1100 szövetkezetünk van ma is, 30 ezer taggal. Legyen még több, ezt szeretnénk.

–  Változik a klíma, ennek következtében például málnát már nem is igen termesztenek Magyarországon…

–  Ennek csak egyik oka a klímaváltozás, a másik a dolgos kezek hiánya. A málnát ugyanis csak így lehet megművelni. De ha megfigyeljük, akkor azt látjuk, hogy a szőlőültetvények is kúsznak észak felé. A változás végső soron minden termékfajtát érint. Vizsgálódunk délen, például Marokkóban, figyeljük, mely fajták sikeresek ott, ennek megfelelő nemesítési programokat indítunk idehaza.

–  A leghangosabb környezetvédők a legelő marhákat is hibáztatják a felmelegedésért…

–  A szarvasmarha valóban bocsát ki magából metánt. De hogy az állat legyen a főfelelős, az vicc. Ebben az a szándék is benne van, hogy le akarják szoktatni az emberiséget a marhahús fogyasztásáról. Van egy magyar találmány, a klímavédő takarmány. Ez mintegy 70-80 százalékban csökkenti a marháknál a metánkibocsátást.

–  Feltűnő, mennyi friss, nagy horderejű hazai találmány van az agráriumban…

–  Mi nem akárkik vagyunk: magyarok. És ez kivételes szellemi potenciált jelent.

–  Sikerül megnyerni a gazdálkodásnak a fiatalokat? Ez sorsdöntő lehet.

–  Ez a jövő év célkitűzése. A gazdatársadalom elöregedőben van. Több mint fele 55 év fölött jár. Hibáztatjuk a gyerekeinket, amiért elfordulnak a gazdálkodástól? Kérdés azonban, hogy mi volt több a vasárnapi ebédnél, a panasz vagy a büszkeség szava? Ha a panasz, akkor mit várunk a fiataloktól? És azért is szükséges a digitalizáció, a robotizáció az agráriumban, mert a fiatalok már nem úgy akarnak gazdálkodni, ahogy apáik tették. A jogi probléma az, hogy ha egy idős gazda nem ír végrendeletet, akkor miután itthagyott bennünket, a mai törvények szerint a jegyzőnek ki kell függesztenie a földterületeit. Bárki megveheti azokat, és ezzel szét is hull a gazdaság. Azon dolgozunk, hogy egy új jogszabállyal az úgynevezett gazdaöröklés ügyét is helyretegyük.