Fotó: képernyőkép, Facebook
Hirdetés

A Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából is az derült ki, hogy a 99 Mozgalom gyanús finanszírozása miatt tartott házkutatást Tordai Csaba ügyvédi irodájában a Nemzeti Adó– és Vámhivatal (NAV). Emlékezetes, az adóhatóságot és az ügyészséget azért kerestük meg, mert az interneten terjedni kezdett egy hír, miszerint a pénzügyi nyomozók csütörtök este megszállták Karácsony Gergely jogi főtanácsadójának és bizalmasának irodáját. Egy szemtanú pedig azt írta, hogy a Vécsey utca 4. számnál jelentek meg a hatóság emberei, egy ügyvédi irodánál. Az interneten elérhető címkeresők szerint erre a címre a Bajnai Gordonnal is jó viszonyt ápoló Tordai Csaba ügyvédi irodája van bejegyezve.

Az adóhatóság konkrétan azt írta, hogy „a NAV munkatársai büntetőeljárás keretében, adományládákba gyűjtött mikroadományokkal összefüggésben kutattak és foglaltak le bizonyítékokat egy budapesti ügyvédi irodában”.

Ebből pedig az következik, hogy a 99 Mozgalom homályos finanszírozásával kapcsolatban történt a házkutatás Tordainál.

Ma délelőtt a lap az ügyészségtől is megkapta a választ, akik szintén megerősítették, hogy házkutatás történt egy ügyvédi irodában:

Korábban írtuk

„a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban az adónyomozók halaszthatatlan eljárási cselekményként végeztek kutatást egy budapesti ügyvédi irodában. A kutatás és lefoglalás ügyész részvételével zajlott, tekintettel arra, hogy a büntetőeljárási törvény (Be.) alapján az ügyvédi irodában tartott kutatáson ügyész jelenléte kötelező. A nyomozó hatóság a kutatás eredményeként biztosított bizonyítási eszközöket őrzésbe vette, a Fővárosi Főügyészség pedig – a törvényi előírásoknak megfelelően – soron kívül indítványt tett a lefoglalásukra, az annak elrendelésére illetékes bíróságnál. A felderítési szakaszban lévő nyomozás érdekeire tekintettel, az ügyben további tájékoztatás jelenleg nem adható” – írta a főügyészség.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.