A politikus sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a fejlesztés elmaradása nagyon jó példája annak, „hova vezet a politikai cirkuszolás”. Márki-Zay Péter „nem a várost akarja építeni, hanem saját politikai karrierjét”, „elsősorban az foglalkoztatja, az ellenzéki tülekedésben hogyan tudja előrenyomni magát a pályán” – mondta.

Hirdetés
Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A képviselő emlékeztetett: a korábbi városvezetés 2017 májusában állapodott meg a kormánnyal a Modern városok program keretében az új könyvtár és tudásközpont építésének csaknem ötmilliárd forintos támogatásáról. A lakossági igényeknek megfelelően négy alkalmas, belvárosi helyszínt is kiválasztottak, majd nemzetközi tervpályázatot írtak ki, amely 2018 tavaszán eredményesen le is zárult.

Márki-Zay Péternek az időközi választáson egyik kampányígérete volt, a könyvtár nem a tervezett Kossuth téri helyszínen valósul meg, 2018 őszén pedig egy internetes szavazást követően egy másik belvárosi telket választottak. Ezt követően több mint egy évig nem történt semmi, az idei év elején pedig a polgármester bejelentette, mégsem ott, hanem egy a központtól távolabb eső helyszínen építenék meg a könyvtárat, így a nulláról újra kell kezdeni a tervezési folyamatot.

A kormány miután a beruházás megkezdése éveket tolódott, és az önkormányzat a megállapodás újabb módosítását kérte, nem engedélyezte a támogatási okirat meghosszabbítását. A városnak vissza kell fizetnie a korábban folyósított támogatásokat – tudatta a képviselő.

Korábban írtuk

Cseri Tamás kitért arra is, hogy egy mélygarázs kialakítása is a projekt része volt, amely megoldotta volna a belváros parkolási problémáját.

A politikus hangsúlyozta, miután az önkormányzat megszegte a szerződéseket, és nem indította el a beruházásokat, más, a Modern városok program keretében tervezett projekt – így a külterületi kerékpárút-hálózat több mint 100 kilométeres meghosszabbítása, több iskola bővítése – is veszélybe került.