Hollik István felidézte: a Fidesz-KDNP jelöltjei már szombaton, alig pár óra alatt összegyűjtötték a jelöltséghez szükséges ajánlásokat, és hétfőn azokat le is adták maradéktalanul. 

Hirdetés

A pénteki nyilvántartásba vétellel összefüggésben úgy fogalmazott: „készen állunk tehát arra, hogy megvédjük a közös eredményeinket, megvédjük Magyarországot”.

Bejelentette azt is, hogy képviselőjelöltjeik és támogatóik a továbbiakban is gyűjteni fogják a támogató aláírásokat.

Erre azért van szükség, mert nagyon sok ember van, aki meg szeretné mutatni a baloldalnak, „nem fogjuk engedni, hogy Gyurcsány Ferenc és emberei visszatérhessenek a hatalomba” – indokolta az aláírásgyűjtést a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott: nem engedhetjük tehát, hogy visszatérjen a múlt. A Fidesz és a KDNP mind a 106 jelöltje éppen ezért azon fog dolgozni, hogy Magyarország előre menjen és ne hátra – mondta Hollik István.