A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 155 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – áll a közleményben.

Hirdetés

Az ukrajnai háború elől vonattal 26 ember – köztük 11 gyermek – érkezett Budapestre – írták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – írták.

Korábban írtuk