Több százmillió forintos támogatás érkezett még júniusban is Amerikából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy alapítványtól – árulta el egy podcastban Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje – számol be az Origo. Hódmezővásárhely polgármestere azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt. Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója egyébként az a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal.

Hirdetés

Már három éve jön a pénz Márki-Zayhoz

Az amerikai kampánytámogatásokra Márki-Zay már 2019-ben is célzott. 2019 májusában, mint a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője, egy hétre az Egyesült Államokba utazott Kész Zoltánnal együtt. Kész amerikai előéletéről és Soros-hálózattal való kapcsolatáról korábban már több cikk megjelent a magyar sajtóban. 

Márki-Zay 2019. május 5-én Soros blogjának, a 444-nek azt nyilatkozta az útról:

három fő célja van: tájékoztatni az amerikai külügyet a magyar politikai fejleményekről, erősebb kapcsolatokat kialakítani a magyar diaszpórával és adományokat gyűjteni a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.

Más nyilatkozatában Márki Zay elismerte, hogy ez egy pénzgyűjtő körút.

Korábban írtuk

Az út alatt Soroshoz köthető szervezetekkel találkoztak, de titkolták, pontosan kikkel. Márki-Zay azt beismerte, hogy találkozott a szintén Soros által pénzelt Human Rights First nevű szervezettel. Amit tudni lehet még, hogy a partnerek között szerepelt a German Marshall Fund, amelyet támogat Soros Nyílt Társadalom Alapítványa és a szintén Soros által pénzelt amerikai Helsinki Bizottság.

A pénzgyűjtő út Márki-Zay szerint sikeres volt: Azt remélem, hogy ennek a hozadéka az mindannyiunké lesz, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak az anyagi lehetőségeit is reméljük bővíteni ezzel, nemcsak a külpolitikai kapcsolatait„ – írta MZP 2019. május 5-én az útról.

Vagyis a pénzek már három éve érkeztek az Egyesült Államokból.

Márki-Zay az Action for Democracyról is beszélt már egyszer, idén márciusban, amikor bevallotta, hogy szövetséget kötött Sorosék amerikai kampánycsapatával. „Adományokból kampányolok, transzparensen, az elszámolásokat határidőre nyilvánosságra hozom. Zömmel hazai kisadományozók pár ezer forintjaiból dolgozunk, de pár napja megállapodást kötöttünk a Marton Kati által irányított amerikai Action for Democracy nevű szervezettel, mely kint élő magyaroktól gyűjt pénzt a kampányunkhoz.”

Csakhogy most már bevallja, a pénz nagy része Amerikából érkezett, nem hazai kisadományozóktól. Sokatmondó, hogy a kampány alatt nemcsak Kész Zoltán volt az Egyesült Államokban, de Márki-Zay kampányfőnöke, Gurzó Ákos is.

Súlyos következmények lehetnek

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az eset jogi aggályokat is felvet, mert pártot külföldről nem lehet finanszírozni. Hozzátette, Márki-Zayék visszaéltek a joggal, amikor egy egyesület számlájára kapták külföldről a pénzt. Az már csak hab a tortán, hogy a szervezet, amelyik több százmillió forintot utalt Márki-Zayéknak, ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – egészítette ki. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője azt mondta,

a magyar törvények értelmében semmilyen párt nem fogadhat el névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást.

Szerinte az már biztos, hogy a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe, ezért súlyos gazdasági és politikai következményekkel számolhat a baloldal, ha visszaélésekre derül fény.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!