Hirdetés

A 2022-es magyarországi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról szóló titkosszolgálati jelentésből derült ki, hogy a Karácsony Gergely által létrehozott 99 Mozgalom több mint félmilliárd forintnyi adományt kapott ismeretlen forrásból. A nemzetbiztonsági beszámoló szerint a mozgalmat 2021. május 15-én alapította Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A pártokon átívelő magyarországi politikai mozgalom azért jött létre, hogy támogassa Karácsonyt a 2021-es ellenzéki előválasztáson, mint az MSZP, a Párbeszéd és az LMP együttes miniszterelnök-jelöltjét. 

A mozgalom hivatalos képviselője Perjés Gábor, a Párbeszéd politikusa, akit Bajnai Gordonhoz közel álló személyként ismernek. Perjés dolgozott a Wallis nevű cégnél, amelynek Bajnai volt a vezérigazgatója 2000 és 2005 között.

A titkosszolgálati összefoglaló szerint a mozgalom Facebook-oldala az ellenzéki előválasztást követően néhány héttel inaktívvá vált. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat Professional Kft. számlaforgalmi adatainak vizsgálata alapján a 99 Mozgalom összesen 616,5 millió forint értékben rendelt meg szolgáltatást a cégtől.

A megrendelések több mint kilencven százaléka Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti visszalépését követően realizálódott.

A fedezetet a mozgalom saját forrásból biztosította.

Korábban írtuk

A szervezet számlájára egyetlen befizetőként Perjés Gábor azonosítható, aki a számla felett önállóan rendelkezett.

Valutában összesen 918 ezer euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban. Perjés Gábor tizenkilenc részletben fizetett be összesen 506 millió forintot 

– tartalmazza a nemzetbiztonsági beszámoló.

A 99 Mozgalom gyanús mikroadományai miatt több feljelentés is született. Miután az OTP mint a szervezet számlavezető bankja vizsgálatot indított az ügyben, megállapították, hogy az adománygyűjtő ládákban elhelyezett bankjegyek nagyrészt újak és gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak. A pénzintézet ezután büntetőeljárást kezdeményezett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai házkutatást tartottak Tordai Csaba – Karácsony jelenlegi jogi főtanácsadója – ügyvédi irodájában. A nyomozati cselekmény során bizonyítékokat foglaltak le a hatóság munkatársai.

Ezt követően a NAV házkutatást tartott Perjés Gábor törökbálinti otthonában is, ahová egyébként a 99 Mozgalmat korábban bejegyezték. Perjés a Magyar Nemzetnek nem árult el részleteket a történtekről, a párbeszédes politikus az ügyvédjéhez irányított bennünket, ám azt nem mondta meg, hogy ki a jogi képviselője.


Karácsonyék a 99 Mozgalom megalapítása után adománygyűjtésbe kezdtek. A pénzt állítólag 30×30×30 centiméteres, kocka alakú zárt adományládába helyezték az azon található nyíláson keresztül.

Karácsonyék állítása szerint ezzel a módszerrel gyűlt össze az az 506 millió forint, amelyet Perjés Gábor készpénzben befizetett a már említett OTP-s számlára.

Az is biztosra vehető, hogy a ládák felnyitásáról szóló jegyzőkönyveket Tordai Csaba ügyvédi irodájában vették fel. Ezzel összefüggésben eddig kiderült, hogy két szocialista kötődésű személy egy jegyzőkönyvet aláírt, amit az érintettek el is ismertek.

Ám sajtóinformációk szerint nem egy, hanem tíz láda felnyitásáról készült jegyzőkönyv, és mindegyik okiraton az említett két MSZP-s munkatárs neve szerepel. Ők azonban kilenc jegyzőkönyv aláírását nem ismerték el, így ezeket a magánokiratokat Tordai irodájában minden bizonnyal meghamisították.

Karácsonyék azon állítása tehát, hogy a több mint félmilliárd forint mikroadományokból gyűlt össze, az OTP fent már ismertetett vizsgálatának eredményét és a többi körülményt figyelembe véve nem lehet igaz.

A kérdés, valójában honnan és kiken keresztül érkezett a kampánytámogatás Karácsonyékhoz.

Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy a kétfordulós baloldali előválasztás első körét 2021. szeptember 28-án zárták le. A másodikként végző Karácsony október 8-án jelentette be, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára, vagyis kiszáll a versenyből.

Ehhez képest

Perjés Gábor október elejéig mindössze három alkalommal vitt pénzt a bankba, és összesen 44,4 millió forintot fizetett be. Perjés a következő nem egész egy évben, 2022 szeptemberéig újabb 16 alkalommal állított be az OTP-hez, és betett a mozgalom számlájára összesen 462 millió forintot.

Ha lehet hinni Karácsonyéknak, ezeket a pénzeket már úgy adták össze az állítólagos mikroadakozók, hogy Karácsony Gergely nem is akart miniszterelnök lenni.

Egyelőre rejtély, hogy az akkor már „csak” főpolgármester Karácsony és társai egyáltalán mire adtak Bajnaiéknak félmilliárd forintot.

Azt a nemzetbiztonsági szolgálatok már jó ideje kiderítették, hogy a Korányi Dávid – Karácsony volt tanácsadója – által létrehozott Action for Democray nevű amerikai szervezeten és egy svájci alapítványon keresztül az országgyűlési választások előtt több mint négymilliárd forintnyi kampánytámogatás érkezett külföldről a baloldal megsegítésére.

Nagy kérdés, hogy Karácsonyék félmilliárdja is külföldről érkezett-e; ezt a feltételezést erősíti azonban, hogy a Perjés Gábor által az OTP számlájára készpénzben befizetett

több mint félmilliárd forintnyi összeg négyötöde valuta volt.

Az ügyben megkerestük a Fővárosi Főügyészséget is. A vádhatóság további információt nem árult el, annyit azonban közölt, hogy a büntetőeljárásnak jelenleg nincs gyanúsítottja.

Hatalmas sajtóérdeklődés kísérte a II. kerület lakossági fórumát csütörtökön este, hiszen ahogyan várható volt, megjelent a helyszínen Karácsony Gergely pénzhordó embere, Perjés Gábor is.
A II. kerületi párbeszédes képviselőt csütörtökön este szerette volna kérdezni több újságíró is az ügyről, a politikus azonban csupán azt hajtogatta, hogy nem nyilatkozik.
A Magyar Nemzet többek között azt szerette volna megtudni, hogy mit foglaltak le nála a NAV munkatársai, bemutatta-e az adománygyűjtő ládát a hatóságoknak és kik írták alá azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket a hatóságok lefoglalhattak. A korábban beszédes Perjés Gábor mostanra azonban úgy tűnik, némasági fogadalmat tett.

(forrás)