Ha már a baloldali és liberális média is gondolkodás nélkül belerúg az MSZP-be, akkor nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy a pártot már saját támogatói is afféle döglött oroszlánként kezelik. A Magyar Narancs vezércikkírója például leszögezte: mindegy, mit gondolnak a párttagok a pécsi vereségről (bele is törődhetnek, vagy harciasan az igazi baloldaliságot követelhetik a vezetéstől), „a szocialistáknak momentán nincs hozzáfűznivalójuk a világ folyásához.”

Debreczeni József a Népszava hasábjain még egyértelműbben fogalmazott és már a jövőt is előrevetítette. Azt vizionálta, hogy az országgyűlési választásokon egyetlen egyéni választókerületben sem győz majd az MSZP-s jelölt. Aki éveken keresztül Gyurcsány Ferenc egyik legelkötelezettebb támogatója volt, most találóan jegyezte meg: ha az egész ország sok kis Pécs lenne, és minden szocialista képviselőjelöltet Szili Katalinnak hívnának, az MSZP-re akkor is súlyos vereség várna. „Akik zsinórban több egyéni választáson diadalmaskodva, több ciklusban sikeres polgármesterként regnálva eddig biztatónak hitték a saját esélyeiket, azok Pécs után leszámolhatnak a hitükkel. Pécs után az nem több illúziónál. Pécs után a szocialistáknak Mohács következik.”

Vert hadak

Vagy a szocialisták szemszögéből Mohács a népszavazással, Gyurcsány Ferenc bukásával és a pécsi vereséggel már be is következett, és ami most jön, az Buda elfoglalása? Ezt még korai lenne ilyen egyértelműen kijelenteni. A szocialista vezetők és támogatóik mindenesetre kapaszkodókat keresnek, hogy az EP-választásra ráfordulva Páva Zsolt kétharmados sikerét kisebbítsék és Szili Katalin vereségét jó eredménynek állítsák be. Utolsó szalmaszál után kutatnak, amely megmenti őket egy még súlyosabb vereségtől, a teljes politikai eljelentéktelenedéstől. Ez azonban egyre nehezebb feladatnak tűnik.

Nyakó István szóvivő és Mesterházy Attila frakcióvezető magyarázatát, miszerint a szocialista jelölt kétszer annyi támogatót szerzett, mint ami a párt országos támogatottsága alapján várható lett volna, valószínűleg ők maguk sem hiszik el. Egyértelművé vált, hogy az oly sokszor sikerrel alkalmazott kampánygépezet szinte hatástalan. Nem segített az aktivisták ezreinek Pécsre vezénylése és Szili Katalin félig független jelöltként való beállítása sem, a választás után pedig hiába próbálták meg felgöngyölíteni a Fidesz állítólagos választási csalását. A részvételre nem lehet egy szavuk sem, hiszen az alig volt kisebb, mint a legutóbbi önkormányzati választáson, ezenkívül pár százalék erejéig szabad demokrata és magyar demokrata fórumos szavazók is támogathatták Szili Katalint. Egy héttel a bukás után pedig újabb csapás érte a pécsi szocialistákat azzal, hogy a helyi közgyűlésben megszűnt az MSZP és az SZDSZ képviselőinek többsége. Három volt szocialista, Juhász István, Sarkadi Gábor és Molnár Ferenc új frakció alapításának szándékát jelentette be. A Baloldali Szövetség Pécs Városáért számos kérdésben támogathatja majd Páva Zsoltot.

A szocialista szavazóbázis vészes fogyása megállíthatatlannak tűnik. Az EP-választások előtti hetekben az MSZP tagsága és szimpatizánsai Gyurcsány Ferenc távozása és az új kormányfő komédiába hajló felkutatása után újabb sokként élték meg a párt legnépszerűbb politikusának nagyarányú vereségét. Ennél is rosszabb, hogy ők nemcsak a bizonytalanok táborát gyarapítják, hanem nagy számban pártolták át a Fideszhez, sőt a Jobbikhoz. A szocialisták saját felméréseikből alighanem pontosan tudják, amit a Political Capital elemző intézet valószínűsített, miszerint Pécsett a 2006-ban még a szocialistákat támogató bázis mintegy 30 százaléka ezúttal a Fidesz jelöltjét támogatta. Az viszont bizonyosan megdöbbenthette az MSZP tagjait, hogy a Gallup Intézet egyik legutóbbi kutatása szerint a Jobbik szavazói között bizony sok csalódott szocialista is található. Az újra és újra felbukkanó balliberális remény, hogy a választók előbb vagy utóbb értékelik majd az államcsőd és a forintválság elkerüléséért vívott hősies küzdelmet, éppoly kevéssé látszik megalapozottnak, mint az, hogy az Orbán Viktor Fidesz-elnök visszatérésétől és pártja kétharmados győzelmétől való félelem mozgósíthatja a szocialista és nem szocialista szavazókat.

Az MSZP ma ott tart, hogy talán egyedül egy Fidesz-győzelem mentheti meg attól, hogy évtizedekre a magyar politika másod- vagy harmadrangú szereplőjévé váljon. Erre utalt Orbán Viktor is, amikor a pécsi választás után a Páva Zsolttal közösen tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egy országos politikai változás után „az MSZP meg fog újulni, magára fog találni”. Kérdés persze, hogy addig mi lesz? Mikor kerül sor a politikai változásra és milyen lesz egy megújult szocialista párt?

Ami az utóbbi kérdést illeti, a politikai közbeszéd hónapok óta visszatérő témája az MSZP szakadása vagy akár egy új baloldali párt megalapítása. Egyelőre nem látni világosan, hogy milyen repedések mentén eshetne szét a párt és kik lennének az egyes új tömbök vezéralakjai. Egy „antikapitalista” és egy „piacpárti” blokk évek óta körvonalazódik ugyan, de azok a szocialisták különféle platformjaiban eddig jól megfértek egymással. Egyáltalán nem biztos, hogy az MSZP megosztottabb lenne az ideológiák terén, mint például az MDF. Inkább az a csoda, hogy a szocialistákat egyelőre (néhány kivétellel) elkerülték a kizárások, a kölcsönös kiátkozások, a bírósági tárgyalások és az ifj úsági szervezetekkel történő csatározások.

A gyurcsányi örökség

A párt vezetői, Lendvai Ildikó, Kiss Péter vagy Szekeres Imre egyelőre sem külön-külön, sem együtt nem képesek Gyurcsány Ferenc helyébe lépni, Bajnai Gordonról nem is beszélve. A háttérbe húzódó volt kormányfőt éppen ezért nem sújthatta le különösebben Szili Katalin vereségének híre: ha egyelőre nem is sírják őt vissza a tagság és a szavazók, az MSZP-nek a jelenlegi állapotában nagy szüksége lenne egy olyan emberre, aki világos és határozott irányt tudna mutatni a pártnak. Úgy tűnik azonban, hogy egyszerűen nincs elég káder: utoljára Horn Gyula volt a szocialisták „saját nevelésű” játékosa, utána Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is kívülről érkezett a miniszterelnöki székbe. És közülük egyedül Gyurcsánynak sikerült erős vidéki bázisokat kiépítenie, a törzstagság támogatását elnyernie. Mesterházy Attila az év végére ígérte, hogy kiválasztják a szocialisták kormányfőjelöltjét, és erről legkésőbb az ősszel el kell kezdeni gondolkodniuk.

Lendvai Ildikó pártelnöksége is ideiglenes, így az MSZP-nek valójában két emberre van szüksége. Vannak persze örökös önjelöltek (Kiss Péter társadalompolitikai miniszter) és feltörekvő ifjú titánok (Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) éppúgy, mint ambiciózus helyi erős emberek (Botka László, Szeged polgármestere és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes), de ők erejüket feltételezhetően az országgyűlési választások – a várható vereség – utánra tartogatják.

Botka és Hagyó esete azért különleges, mert hozzájuk hasonlóan az MSZP-s polgármesterek és a helyben erős vidéki szocialisták csapdába kerültek. Korábban azért szorgalmazták egyesek az előrehozott választásokat, mert azt várták, hogy a Fidesz népszerűsége az ellenzéki párt kormányra kerülésével automatikusan zuhanni fog, és így láttak esélyt arra, hogy az így később bekövetkező önkormányzati választásokon (azt ugyanis menetrend szerint, 2010 őszén tartják) megőrizhessék pozícióikat.

A pécsi vereséggel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzék jóval erősebb annál, mint hogy néhány hónap alatt elveszíthesse utcahossznyi előnyét. A csapdahelyzet szakpolitikai kérdésekben is megnyilvánul. Az ingatlanadó bevezetésének eredeti tervét több polgármester erős kritikával illette, és akár az a különös helyzet is előállhatott volna, hogy bár az Országgyűlésben megszavazzák azt, de helyben nem hajtják be.

Mindez azonban csak egy tünetegyüttes. A gyurcsányi örökséggel való szembenézés tulajdonképpen nem más, mint a felismerés, a vezetőktől az ingadozó szavazókig, hogy az út, amelyről az MSZP azt gondolta, hogy rajta haladva Magyarország legerősebb pártja maradhat, szakadékba vezetett. A szimpatizánsok és a párttagok most azt kérdezik maguktól: ha ilyen erős politikai centralizációval, a Gyurcsány-féle személyi kultusszal, professzionális kormányzati kommunikációval sem sikerült hosszú távon a Fidesz fölé kerekedni, akkor milyen eredménnyel jár majd, ha egy eddig ki nem próbált, vagy éppen túl régen kipróbált és már elfeledett ösvényre lépnek? Ez a kettősség az oka annak, hogy sok szocialista szeretné, ha visszatérne a volt kormányfő, mások pedig (mint Suchman Tamás) éppen hogy végleg lezárnák a nevével fémjelzett korszakot.

Úgy nehéz viszont lezárni, ha Gyurcsány Ferenc megkapja a pártalapítvány vezetését, és lekötelezettjei és barátai ott ülnek a kormányüléseken…

Végelgyengülés

Valamiért mégis úgy látszik, túl friss még a 2006-os választási győzelem élménye és túl hihetetlenek a mostani közvéleménykutatási adatok ahhoz, hogy az MSZP-ben még mindig ne bízzanak valamiféle csodában. Olyan erőt, amellyel nemcsak a bizonytalanokat nyernék meg, de a Fideszhez átpártoltakat is vissza tudnák csábítani, nehéz elképzelni. A Népszabadság arra hívta fel a figyelmet, hogy már az MSZP saját internetes oldalának szavazása is azt a részeredményt hozta, hogy a többség nem ért egyet a Bajnai-kormány válságkezelésével.

Mi hozná vissza őket? S még ha vissza is hozná őket valami, a tizenharmadik havi nyugdíj eltörlése, a közszféra béreinek befagyasztása és a lakástámogatások felfüggesztése eltaszítja őket.

Az európai parlamenti választás után várhatóan összeül az MSZP országos pártértekezlete, és várhatóan súlyos döntések születnek. Lamperth Mónika elnökhelyettes szavai szerint nemcsak a voksolást, hanem az egész maguk mögött hagyott korszakot értékelik majd. Akkor már legfeljebb fél év lesz hátra az országgyűlési választási kampány kezdetéig. Az idő fogy. Minden gazdasági válság elmúlik egyszer, és előbb vagy utóbb a magyar gazdaságnak oly fontos európai fellendülés is kezdetét veszi. De erre leghamarabb a jövő évtől lehet számítani, és addig a szocialista tábor tovább morzsolódhat. Lehet, hogy Debreczeni Józsefnek lesz igaza, és az MSZP-re Mohács vár. Az ellenzék szemszögéből viszont éppen ellenkezőleg: a szocialisták a magyarországi „török berendezkedésük” vége előtt állnak. Ami, bár nem volt százötven éves, éppen elegendő ideig tartott ahhoz, hogy eljöjjön a visszafoglaló háborúk ideje.

—————————-

Janus-arcú párt

Lakner Zoltán szerint az MSZP-ben jelenleg benne van a szakadás lehetősége, Simon János szerint egy nagyarányú Fidesz-győzelem az EP-választáson akár előrehozott választást is eredményezhet. Két politológust kérdeztünk a szocialisták jelenéről és jövőjéről.

– Vannak-e a MSZP-n belül olyan törésvonalak, amelyek mentén akár meg is repedezhet a párt? Mi különböztet meg egymástól két szocialista képviselőt?

Lakner Zoltán: – Az MSZP-ben ideológiai értelemben benne van a szakítás lehetősége, például egy piacpárti és egy erősebb kapitalizmuskritikát hirdető vonal között, bár erősen kérdéses, hogy ezek tartanak-e ott, hogy önálló párttá szerveződjenek. A szocialisták körében emellett sokféle egyéni és csoportos, például regionális, települési érdek működik, és ez a döntő tényező. Emellett vannak személyekhez kötődő, párton belüli hálózatok, amelyek igen kevéssé ideologikusak. Ezek afféle dinamikus egyensúlyt tartanak fenn: rivalizálnak, de mindig kiegyeznek. A kohézió eddig erősnek bizonyult, van azonban két új tényező: az MSZP 1990 óta nem volt ennyire gyenge, és nem tudjuk, hogy mire készül, készül-e valamire Gyurcsány Ferenc. Mi fog történni, ha a közös otthon, a párt megroggyan? Javítgatni kezdik, vagy széthordják a darabjait?

Simon János: – Az MSZP Janus-arcú párt, kettős karaktere van, integrálja a „milliárdos globalistákat” és a „köznépi baloldaliakat”, a csak a pénzért politizáló globalistákat és a baloldalért (is) politizáló, szociálisan érzékenyebbeket. A szakadás más posztkommunista országokban már régen megtörtént, nálunk eddig elmaradt. Akkor kerül rá sor, ha a párt újrafogalmazza magát, és válaszol arra, hogy kinek mit jelent és mit nem jelent a baloldaliság és a nemzet. A változáspártiak és változatlanságpártiak elválnak egymástól, ami főleg a kormányzati munka támogatásában nyilvánul meg. Az egyénileg választott képviselők körében nagyobb a feszültség, mint a pártlistán bejutottak körében, jobban érzik a választók nyomását és többet is veszíthetnek. De a szocialisták politikáját nem a párt „mezei képviselői” csinálják, ők csak kényszeredett gombnyomogatók, a döntések más szinten születnek. A pártnak új öndefinícióra van szüksége, és majd ekkor jönnek elő a mélyebb törésvonalak.

– Mi az EP-választás tétje a szocialista pártnak? Lehetnek az eredménynek belpolitikai következményei?

L. Z.: – A cél az lehet, hogy a potenciális választótábort minél nagyobb arányban mozgósítsák. Mivel az ma kisebb, mint 2006-ban, teljes elérés esetén is vereség vár rájuk. A mérték azonban nem mindegy. Ha a pécsihez hasonló eredmény születik, és az SZDSZ sem lépi át az öt százalékot, akkor a kormány társadalmi támogatottsága tovább csökken, és felerősödhetnek a viták arról, hogy érdemes-e tovább halasztani az elkerülhetetlent.

S. J.: – Ma az EP-választás csak belpolitikailag lehet fontos, és csak belpolitikai következményei lehetnek. Lesznek ilyen következmények, de erejükben ezek most még nehezen kalkulálhatók. Nagy, megrázó szocialista vereség esetén igen komoly esélyt látok arra, hogy egy erős, elkeseredett irányzat puccsot hajt végre, bedobják a törülközőt, és szeptemberben kiírják az előrehozott választásokat. Különben a párt szétmállik, mert az idő ellenük dolgozik.

– Létezik-e olyan, hogy „gyurcsányi örökség”, amivel meg kell küzdenie a pártnak?

L. Z.: – Először is, az örökség része a kialakult helyzet. Gyurcsánnyal tudott második választást nyerni az MSZP, majd vele zuhant sosem látott mélységekbe. Másodszor, a volt kormányfő iránti rajongást a „vezetőnélküliség” vákuuma váltotta fel. A párt tavaszi megroggyanása valószínűleg abból adódik, hogy a Gyurcsány-rajongók döbbenten nézték végig bálványuk visszavonulását. Az új kormány összetétele szintén az örökség része.

S. J.: – A kialakult helyzeten kívül három tartósabb örökség kötődik Gyurcsány Ferenchez, amit a pártnak nehéz lesz magáról leválasztania. Az egyik, hogy a szocialista politika természetes részévé tette a „hazugságot”, mégpedig bevallottan, rezzenéstelen arccal, bocsánatkérés nélkül. A másik örökség a felelősség és az értékek relativizálása: az a nézet, hogy „hibáztunk ugyan, de mindenki hibázik”. Így a felelősök felelőtlenségének szétkenése, vagyis a gyurcsányizmus szerint a politikában minden elfogadható, ha jogilag rendben van, még akkor is, ha morálisan súlyosan elítélendő. A harmadik pedig a nomenklatúra-hálózat továbbélése. Így például Bajnai Gordon a Gyurcsány-klán meghosszabbított keze, még akkor is, ha a bábu alól sokak számára nem látszik ki a kéz. Persze az MSZP-nek ennél összetettebb problémái is vannak.