Az MSZP elnöke szerint alkotmányellenes lenne, ha a kormány az érvénytelen és eredménytelen kvótanépszavazás eredményére hivatkozva akarna bármit tenni.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Molnár Gyula vasárnap Budapesten, pártja eredményváróján a népszavazást értékelve azt mondta, az alkotmányellenesen kiírt és eredménytelen népszavazást azzal tudná tetézni a Fidesz, ha figyelmen kívül hagyná az érvényességi kritériumokat. Ha azt teszi, azzal nyíltan megszegi az alaptörvényt és ezzel Orbán hatalma illegitimmé válna – tette hozzá.

Jelezte, az MSZP a következő napokban benyújtja a Felelősség és biztonság című, menekültekkel kapcsolatos koncepcióját.

A pártelnök közölte, a szocialisták semmit sem támogatnak, amit a kormány az érvénytelen népszavazás eredményére hivatkozva akar tenni.

„A népszavazás érvénytelen volt. Nem hozott eredményt. Erre hivatkozva tenni bármit alkotmányellenes” – fogalmazott.

Értékelése szerint a kormány népszavazási kampánya „a magyarországi rendszerváltás történetének egyik mélypontja volt”. Kormánypárt soha még ilyen szégyenteljes, hazug, megtévesztő és törvénytelen gyűlöletkampányt nem folytatott – közölte. Szerinte „kampányra fogták az államigazgatási dolgozókat”, törvénytelen kormányzati leveleket küldtek és „becstelen és felelőtlen pánikkeltés zajlott”.

Molnár Gyula rögzítette: a népszavazás nem lett érvényes és eredményes. „Ez látszólag jó hír, de ma mégsem szeretnék győzelemről beszélni” – fogalmazott.

Hozzátette: nem lehet politikailag érvényes népszavazásról beszélni, az ilyet úgy hívnák, hogy nagyon drága közvélemény-kutatás.

Molnár Gyula köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a szavazáson, akik érvénytelenül szavaztak és akik távolmaradtak. Szerinte a távolmaradás nem passzivitást jelentett most.

Kifejtette, az emberek tudatos döntést hoztak: nem hittek Orbánnak, nem egy nemzeti ügyet, hanem csak és kizárólag hataloméhséget láttak.

Az MSZP elnöke azt mondta, parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, hogy megvizsgálják, mire költötte a kormány a népszavazás kampánnyal együtt összesen 17 milliárd forintos költségvetését.

Az ellenzéki pártelnök szerint hétfőn újrakezdődik a normális élet; és a következő időszakban a 2018-as választásra kívánnak felkészülni. „A kormány kampánya a nemre alapozott, legyen hát ez a jelszó 2018 tavaszáig” – mondta.

Azt javasolta, az emberek mondjanak nemet arra, hogy 2018-ban a Fidesz folytathassa a kormányzást.

Molnár Gyula szerint hétfőn, a népszavazás után nem változik semmi Magyarországon: nem csökken a szegénység, nem lesz jobb az egészségügy, nem lesz több lehetősége a fiataloknak, nem lesz biztonságban a nyugdíjrendszer sem.

Hozzátette: Magyarországon az elmúlt hónapokban nem volt kormányzás, a Fidesz csak a migránsokról beszélt, pedig a magyarok megérdemlik, hogy 26 évvel a rendszerváltás után végre ne állandó háborúban éljék az életüket, hanem egy normális, nyugodt, fejlődő országban, ehhez pedig változás kell.

Kijelentette: az MSZP tudatosan vállalja és képviseli a társadalmi vesztesek csoportját. Azt mondta, a kormány ellenséget csinált a többségből, a szegényekből, a nyugdíjasokból, az önálló, független nőkből, a kormánytól független vállalkozókból, a másképp gondolkodókból, a cigányokból, a filozófusokból, mindenkiből, aki nem az ő haverja, vagy aki Orbán szerint nem tartozik a nemzethez.

Molnár Gyula kijelentette, 2016. október 3-án a kormányzati politika veszteseiből, a többségből fognak koalíciót kovácsolni. Le lehet győzni a Fidesz-kormányt, Orbán Viktort – hangoztatta.

Kitért arra is, hogy azt javasolja, 2018-ban egy jelölt legyen a demokratikus oldalon, egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP-jelölteknek.

Hozzátette: politikai szövetségre, társadalmi összefogásra van szükség, nemcsak a pártokkal kell összefogni, hanem a civilekkel, a szakszervezetekkel és az értelmiséggel.

A választáson pártok indulnak, az MSZP pedig az új köztársaságot előkészítő szövetség meghatározó ereje kíván lenni – hangsúlyozta Molnár Gyula. Elmondta, több mint kormányváltás kell, egy új rendszer kialakítása szükséges, új alkotmánnyal, új választási és médiatörvénnyel, garantált szociális jogokkal és a szegénység felszámolásával. Egy normális, európai Magyarország kell – tette hozzá.

Molnár Gyula szerint a lehetséges választási koalíciók első eleme lehetne, hogy jövő tavasszal közösen állítson köztársaságielnök-jelöltet az ellenzéki oldal.

Közölte azt is, hogy a hívásának eleget téve részt vesznek a civilek október 23-ai ünnepségein.

„Reményeink szerint holnap újrakezdődik a normális élet Magyarországon. Le fogjuk bontani a félelem falait és újra arról fogunk beszélni, ami az embereket érinti és érdekli” – zárta sajtótájékoztatóját Molnár Gyula.

MTI