Hirdetés

Molnár Zsolt (MSZP) kifejtette: a mostani ülésen háborúról és békéről lesz szó a parlamentben, ez a kérdés aktuális mindenkinek. Az MSZP a Fidesz által meghirdetett „békeversenyben” kemény ellenfél lesz, ugyanis a Fidesz egy olyan versenyt hirdetett, amely arról szól, hogy ki jobban békepárti; ha a Fidesz valós konszenzust szeretne, abban partnerek lennének – mondta.

Úgy látja, a Fidesz által beterjesztetett javaslatban vannak támogatható pontok, például a Kárpátaljára vonatkozó rész. Viszont pártpolitikai kérdések is szerepelnek a szövegben, így az infláció, holott annak nem kizárólagos oka a háború – jelentette ki.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára erre közölte: a magyarok békét szeretnének, de mintha az európai kontinens háborúra készülne. A béke helyett már a „fegyverbe” az irányadó szólam, ezért fontos, hogy az Országgyűlés határozatban rögzítse az álláspontját – hangsúlyozta. Hozzátette: abból kell kiindulni, hogy a magyarok mit szeretnének, mi az ország érdeke.

Azt mondta: a baloldal már korábban is fegyvert akart küldeni, minden lényeges döntési pontban a háború irányába kanyarodott volna, az egész országot berántaná a háborúba.

Korábban írtuk

Az államtitkár arra kérte a képviselőt, hogy a baloldal vegye figyelembe a tavalyi választás eredményét.