Hirdetés

Lukács László György: Merjék kimondani, hogy ruszkik haza!

Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)

Lukács László György (Jobbik) rögzítette, minden jószándékú ember békére törekszik, ha a szomszédban háború zajlik. Közölte azt is, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség elleni visszaélések, jogfosztás miatt tiltakozni kell.

Ugyanakkor úgy látta, a magyar kormány nem igazságos békét javasol. Szerinte ugyanis az igazságos béke egyik feltétele az: „Ruszkik, haza!” Nincs tartós béke addig, amíg az orosz csapatok ukrán területen vannak – mondta.

Hozzátette: aki nem igazságos békét akar, az a „akasztófák, november 4-e békéjét” akarja. Aki ezt a békét választja, az valójában ki akarja vezetni az európai közösségből az országot – hangoztatta. A jobbikos képviselő azt is javasolta, „merjenek elszakadni Putyintól”, az orosz állásponttól.

Ungár Péter: A tankok Moszkvából rossz irányba indultak el

Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)

Ungár Péter (LMP) elmondta, a kárpátaljai magyarság érdekei mellett csak Magyarország tud kiállni, ezért támogatja a kormány vétópolitikáját, akár Ukrajnával szemben is.

Korábban írtuk

Szomorúnak nevezte, hogy a kormány folyton Nyugat-Európáról beszél, holott azt kellene megvizsgálnia, mi az álláspontja a kelet-európai, hasonló történelmi traumákat átélt országoknak. Úgy látja, a magyar kormány a V4-es együttműködést feláldozta „Oroszország oltárán”. Amíg mi vagyunk az egyetlenek, akik kibeszélnek a kelet-európai kórusból, addig saját régiónk árulói vagyunk – hangoztatta az LMP-s képviselő.

Azt mondta, a magyar érdek szempontjából egyetlen dolog fontos, hogy február 24-én a tankok Moszkvából rossz irányba indultak. A béke nagyon fontos, de hazugság azt állítani, hogy egyenlő felelőssége van megtámadónak és megtámadottnak. Nincs egyenlő felelősség – nyomatékosította.

Szabó Tímea: Örülök, hogy első számú ellenség lettem az önök tábláján

Ha a nevem hallatán hörög a Fidesz-frakció, az nekem kitüntetés – kezdte felszólalását Szabó Tímea (Párbeszéd), aki egyúttal csalódottságának adott hangot, amiért Szijjártó Péter nem a magyar egészségügyről beszélt.

Szabó Tímea szerint a külügyminiszter „álbékebeszédet” tartott, az ötvenes években Rákosi elvtárs mondott hasonló beszédeket. Azt tudakolta a minisztertől – aki szerinte sokszor látogatja meg az orosz külügyminisztert -, miért nem szólítja fel kollégáját a háború befejezésére és a kivonulásra. Ha a miniszter valóban békepárti, akkor ezt kellene tennie – mondta.

Szerinte a legnagyobb hazugság azt állítani, hogy Oroszországnak és Ukrajnának azonos a felelőssége. Hiányolta, hogy nem hangzott el, hogy Oroszország az agresszor és Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűnös.

Közölte, béke akkor lesz, ha Oroszország azonnal kivonul Ukrajnából, és ha az orosz háborús bűnösöket, köztük Putyint nemzetközi bíróság háborús bűnökért elítéli. Nincs béke igazságszolgáltatás nélkül – jelentette ki Szabó Tímea.

Mocskos, pártpolitikai játékról beszélt Harangozó

Harangozó Tamás (MSZP) közölte, pártja a béke pártján áll és szeretné, ha konszenzusos országgyűlési javaslat születne a háborúval kapcsolatban. Ezért a kormánypártiak előterjesztéséhez módosító javaslatot nyújtottak be, amelyben semmi más nincsen, mint az ENSZ békedokumentuma – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az ENSZ nagy többséggel elfogadott dokumentumában egyebek mellett megerősítették Ukrajna szuverenitását, függetlenségét, területi integritását, valamint követelték az orosz csapatok kivonását az ukrán területekről. Ha nem ez lesz a határozat szövege, akkor a kormánypártok világossá teszik, hogy „mocskos, pártpolitikai játékot csinálnak tízmilliók meneküléséből, százezrek halálából és több ezer civil áldozatból” – mondta.

Kijelentette: nem elfogadható a magyar kisebbség nyelvhasználatának és oktatási jogainak csorbítása. Jelezte, egy ország mindaddig nem lehet uniós tag, amely kisebbségeivel, köztük a magyarral így bánik.

Toroczkai: a békéhez Ukrajnáról területekről kell lemondania

Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)

Toroczkai László (Mi Hazánk) azt mondta, ha békét akarunk, akkor véget kell vetni a háborúnak úgy, hogy egyik oldalról sem érkeznek oda fegyverek. Ahhoz, hogy béke legyen, Ukrajnának le kell mondania területekről – jelentette ki. Úgy folytatta, a magyarok hozták a legnagyobb áldozatot a 20. században a világbékéért Trianonnal. Amikor a trianoni békediktátumot rákényszerítették Magyarországra, akkor senki, Ukrajna sem emelt szót a magyarokért – mondta.

Szerinte a háború az Egyesült Államok és Oroszország ütközéséről szól, nagypolitikai játszma.

Jelezte, a kormánytól azt várják, utasítsa el Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. Ha megszavazzák, biztos, hogy nem a béke pártján állnak, mert kiélezik a konfliktust, „ezer kilométerrel nagyobb lesz a kockázat” – magyarázta.

Egyetértett azzal, hogy véget kell vetni a kényszersorozásnak Kárpátalján, de szerinte lassan már nem is lesz kit besorozni, mert „etnikai, nemzetiségi tisztogatás zajlik”. Még határozottabb kiállást kért Kárpátaljáért.

Arató: külügyminiszter úr, menjen ki Moszkvába!

Arató Gergely (DK) „szélsőségesnek” minősítette a Mi Hazánk hozzászólását, és úgy vélte, Toroczkai László azt mondja ki, amit a Fidesz gondol: az orosz érdekek képviseletét. Hangsúlyozta: minden párt békét akar, de a DK meggyőződése szerint a békét csak úgy lehet elérni, ha az oroszok kivonulnak Ukrajna területéről. A külügyminisztert arra szólította fel: menjen ki Moszkvába a „barátaihoz” és „intézze el”, hogy az oroszok kivonuljanak Ukrajnából.

Nemzeti érdeknek nevezte Magyarország NATO- és EU-s tagságát, valamint a kárpátaljai magyarság védelmét. A kormányoldalt ugyanakkor azzal vádolta: mindhárom ügyben „hazaárulást” követ el, hiszen gyengíteni akarja a NATO-t és az EU-t, „szégyenletes színjátékot folytat” a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatban orosz érdekeket szolgálva, a kárpátaljai magyarok életét pedig politikai érdekei miatt veszélyezteti.

Szerinte a kormány számára ez az egész csak politikai játék: a béke kérdését, a nemzeti érdekeket, a NATO- és európai uniós tagságot, a kárpátaljai magyarok helyzetét csak egy szavazatszerzési lehetőségnek tekinti, amivel elterelheti a figyelmet az ország gondjairól.

Simicskó István Ungárnak: igazságos békét még nem nagyon láttunk

Simicskó István (KDNP) az ellenzéki felszólalásokra reagálva azt mondta: minden béke valamilyen kompromisszummal születik, de igazságos békét nem nagyon láttak még. „Kompromisszumokkal telit igen, vagy pedig egy totális háború végén egy erőszakkal kikényszerített békediktátumot” – tette hozzá.

Hasznosnak és helyesnek nevezte, hogy a kormány humanitárius segítséget nyújt a háború elől menekülőknek.

Arra kérte kormányt, hogy mindent tegyen meg a kárpátaljai magyarok biztonsága érdekében.    

Arra is felhívta a figyelmet: Ukrajnából – egy egykor 50 millió lakosú országból – a háború óta közel 18 millióan menekültek el, ebből 6 millióan Oroszország területére. Arra hívta fel a figyelmet: bár egyesek arról beszélnek, hogy „ruszkik haza”, ez egy sokkal bonyolultabb térség és sokkal bonyolultabb viszony, egy testvérháború.

A KDNP arra bátorítja a kormányt, és arra kéri a parlamentet is, hogy mindenki a maga területén tegyen a béke érdekében – hangoztatta.

Kocsis Máté: a realitásokkal nem foglalkozik a baloldal

Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)

Kocsis Máté (Fidesz) frakcióvezetője azt mondta: a magyar Országgyűlés határozata kizárólag a magyar álláspontot tükrözi, a baloldali képviselők viszont teljesen más szemszögből nézik a háború kérdését. A magyar Országgyűlés a magyar álláspontot kell, hogy képviselje, nem fogadhatja el az ENSZ határozatát – hangsúlyozta. Arra szólította fel a baloldali frakciókat: ne akarjanak olyan „nemzetközi dimenziókat behozni” a magyar parlamentbe, amelyek „teljesen kinullázzák” a magyar álláspontot.

Rámutatott: Magyarországon kívül  senki nem foglalkozik a kárpátaljai magyarokkal, sem az ENSZ, sem az EU.

Felidézte: a baloldali képviselők voltak azok, akik fegyvereket és katonákat is küldtek volna egy évvel ezelőtt a háborúba, és a gazdasági szankciókat is lelkesen támogatták.