Az MSZP szerint a kormány évek óta drágábban adja a lakossági gázt, a villanyt és a távhőt, mint amennyibe az kerül, az ár nem az energiahivatal „rendeletalkotási jogán” múlik, hanem az „urizáló fideszes eliten”.

Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jogszabály-alkotási joggal történő felruházása védheti meg a rezsicsökkentést azokkal a brüsszeli törekvésekkel szemben, amelyek eltörölnék a hatóságilag szabályozott árakat a lakossági energiaellátásban.

Az MSZP közleményében hangsúlyozta, a földgáz importára 2014 óta a felére csökkent, és a kőolajat is 60-70 százalékkal olcsóbban lehet beszerezni. Ennek ellenére a magyar emberek két éve ugyanazt a drága tarifát fizetik, amely szerintük „érthetetlen, méltánytalan és igazságtalan kormányzati nyerészkedés”.

Az MSZP szerint szükséges és lehetséges az energiaárak csökkentése, hozzátették: ha olcsóbbá válnak az energiahordozók, akkor csökkenteni kell a lakossági energiaárakat.

Hangsúlyozták: a biztos megélhetés érdekében azt akarják, hogy az átlagfogyasztás mértékéig 20 százalékkal csökkenjenek a lakossági gázszámlák, valamint 10-10 százalékkal mérséklődjenek az áram- és távhőszámlák.

MTI