Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a tanács elnöke az Együtt-PM országos politikai tanácsának ülésén a fõvárosi Corner Rendezvényközpontban 2014. október 19-én.
Hirdetés

„A leginkább csak Gyurcsány Ferenc háttérembereinek tartott Bajnai Gordon, volt miniszterelnök és Ficsor Ádám, volt minisztere nevével fémjelzett és hírhedtté vált DatAdat Kft. által indított perben adott igazat a bíróság a közmédiának, és mondta ki, hogy a hirado.hu szerkesztősége alappal, a szabad véleménynyilvánítás megengedett határain belül formált véleményt” – fogalmaztak.

„A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletéből egyértelműen kiolvasható: joggal fogalmazhatta meg a hírportál a tavalyi országgyűlési választások baloldali kampányában a Bajnai Gordon volt miniszterelnök és egykori titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám nevéhez köthető DatAdat cégcsoport által alkalmazott adathalász tevékenységre, álprofilok és bérkommentelők alkalmazására, valamint a mintegy egymillió embert elérő SMS-kampányára vonatkozó véleményét a közmédia internetes híroldala” – közölték.

„Előzőleg a DatAdat cégcsoport és tulajdonosaik, Bajnai Gordon és Ficsor Ádám személyiségi jogi perben nehezményezték, hogy a hirado.hu cikksorozatban elemezte és az elérhető adatokból következtetéseket vont le a választási kampány befolyásolásának lehetséges okairól és módjairól. A bíróság most kimondta, hogy a szerkesztőségnek elegendő adat állt rendelkezésre ahhoz, hogy a feltárt tényekből a következtetéseit levonja. Az ítélet hangsúlyozza: a demokrácia lényegi eleme, hogy a közéletet alakító politikusok tevékenységével szemben a sajtó szabad bírálatot és kritikát fogalmazhat meg. Ez esetben is ez történt” – áll a közleményben.

„A Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint a hirado.hu a témában kiadott valamennyi cikkében – transzparens módon – megjelölte azokat a forrásokat, amelyekből következtetéseit levonta. Hiába kifogásolta tehát Bajnai Gordon és Ficsor Ádám, hogy álprofilok seregével segíthették Márki-Zay Péter kampányát, vagy ”offshore csodafegyverük„ dönthette el az előválasztást, a közmédia internetes híroldala joggal és megalapozottan fogalmazhatta meg a véleményét, és azokkal nem lépte túl a véleménynyilvánítás határait” – írták.

„A bírósági döntés értelmében Bajnai Gordon és Ficsor Ádám köteles megtéríteni a közmédia perköltségét, valamint az államnak a kereseti költséget és a fellebbezési illetéket is. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek nincs helye” – tették hozzá.

Korábban írtuk