Jönnek, dolgoznak, hazamennek
Munkára van, maradásra nincs esély
Nemhogy Európa, de a világ egyik legszigorúbb vendégmunkástörvénye léphet életbe Magyarországon. A múlt héten parlament elé terjesztett tervezet úgy orvosolná a stratégiai gazdasági ágazatokat sújtó munkaerőhiányt, hogy közben garanciákkal akadályozza meg, hogy az Európán kívülről érkező munkavállalók Magyarországon maradhassanak szerződésük lejárta után. Nem túlzás kijelenteni: a törvény az arab Öböl-országok gyakorlatánál is szigorúbbat vezetne be.
A tervezet nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A Mi Hazánk és a Jobbik szerint a kormány szembemegy korábbi migrációellenes politikájával, és Európán kívüli bevándorlók ezreit telepítené be hazánkba. Tény és való, hogy Nyugat-Európában terhes öröksége van a vendégmunkások egykori behívásának. Az 1955 és 1973 között futó programok keretében Németország, Hollandia, Belgium, Svédország és mások is megnyitották munkaerőpiacukat az Európán kívülről érkező dolgozók előtt, akik aztán nemhogy ottmaradtak, de családjukat is maguk után hozták. Bár a társadalmon belüli arányuk alacsony (Németországban például 5,5 százalék), az egykori vendégmunkások és leszármazottaik jelenléte máig megoldatlan társadalmi, kulturális és politikai problémákat okoz a befogadó országokban. Leginkább azért, mert a külföldiek mára állampolgárságot szereztek, így politikai tényezővé váltak új hazájukban. A múlt héten benyújtott, „harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról” szóló törvényjavaslat megalkotói azonban tanultak a nyugati hibákból, és nem bíznak semmit a véletlenre.
Kell a dolgos kéz
A magyar gazdaságnak szüksége van a vendégmunkásokra. Az ellenzék – elsősorban a Jobbik és a Mi Hazánk – azonban azzal érvel, hogy hazai munkaerő híján nincs értelme az új beruházásoknak, így akkumulátorgyárak építésének sem, hiszen azok nem magyaroknak, hanem külföldieknek adnak majd munkát. Azt viszont következetesen figyelmen kívül hagyják, hogy az újonnan épülő üzemek olyan nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen ellátóláncok részét képezik, amelyeknek más láncszemei elsősorban magyar állampolgárokat foglalkoztatnak, magyar beszállítókkal működnek, és amelyek hosszú vagy akár csak középtávon is kizárólag az új beruházások által maradhatnak fenn.
Vendégmunkások pedig eddig is voltak hazánkban. Magyarországon 2016-ban indult meg a külföldi dolgozók nagy számú behozatala, akkor még elsősorban Szerbiából és Ukrajnából. A hazai bérspirál lassulása és az orosz–ukrán háború miatt – amelynek nyomán az ukránok immár az EU valamennyi országában vállalhatnak munkát – azonban jelentősen csökkent a két országból érkezők száma. Ma hozzávetőleg 110 ezer külföldi munkavállaló dolgozik nálunk, akiknek többsége az Európai Unióból jött. Noha a munkaerőpiac igényeit figyelembe véve a kormány 20 ezer fős keretszámot jelölt ki a harmadik országbelieknek, ez egyelőre még nincs kihasználva. Becslések szerint azonban 2024 év végéig több tízezer újabb vendégmunkásra lehet szükség. Jelenleg 17 nem uniós országból fogadunk fizikai munkásokat, köztük a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Vietnámból, Mongóliából, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Bosznia-Hercegovinából, Észak-Macedóniából. Szellemi munkára az EU-n kívül többnyire Dél-Koreából, Izraelből, Egyiptomból, Indiából és Tunéziából származók vállalkoznak.
Arab szigor
Hogy a távolról érkező vendégmunkások behozatala nem jelent veszélyt a fogadó országra, azt legjobban az arab példa mutatja. Az Arab-öböl országaiban az olajvagyonnak köszönhetően soha nem látott gazdasági fellendülés kezdődött az 1960-as években, az országok pedig megnyitották kapuikat. Ma Szaúd-Arábiában a lakosság 41,6, az Egyesült Arab Emírségekben 88,52, Katarban 88,4 százaléka külföldi. Szemben Nyugat-Európával, ezekben az államokban mégsem okoz gondokat a külföldiek jelenléte. Ennek oka pedig egyszerű: a vendégmunkások jogai korlátozottak, honosításuk gondolata fel sem merül.
Az Öböl-országok jól megválogatják, honnan hívjanak munkásokat: kezdetekben a szegényebb arab országok polgárait fogadták, de később az arab nacionalista, majd iszlamista gondolatok térnyerése miatt politikailag kockázatosnak érezték az azonos nyelvet beszélő, így a helyi társadalommal viszonylag könnyen vegyülő tömegek beáramlását. Ezért olyan ázsiai országok felé fordultak, amelyek nyelvileg és kulturálisan markánsan különböznek tőlük, így az onnan jöttek kellőképp elkülönülnek a befogadó ország társadalmától.
A külföldiek máig az úgynevezett „szponzori” (arabul kafala) rendszer keretében érkeznek. Ennek lényege, hogy egy állampolgársággal rendelkező magán- vagy jogi személy vállal értük felelősséget. Ő fedezi a munkavállaló úti költségét, biztosítja a munkát és gondoskodik a dolgozó szállásáról is. A munkásoknak jellemzően a szponzortól kell engedélyt kérniük a munkahelyváltáshoz, egyes esetekben az ország elhagyásához is. Az évtizedek során a szponzori szerepkört általában az állam által ellenőrzött, magántulajdonban lévő toborzóirodák vették át, amelyek aztán kiközvetítik a dolgozókat a foglalkoztatóknak. Mivel a vendégmunkások ügyei a belügy- és nem a munkaügyi minisztérium hatálya alá tartoznak, a külföldiek jogilag kívül esnek a munkaügyi törvényeken. Kritikusai szerint a rendszer ezáltal lehetőséget teremt a dolgozók kihasználására és a foglalkoztatók visszaéléseire.
A munkások maguk után hozhatják családjukat, de csakis akkor, ha fizetésük és lakhatási körülményeik elérik a törvény által előírt szintet. Ezt jellemzően csak a képzett munkások tudják teljesíteni. Ebben az esetben a családfenntartó válik a családtagok szponzorává. Ha azonban ő elveszíti a munkáját és távoznia kell, akkor a családtagok sem maradhatnak. Az ott született külföldi gyermekek állampolgárságra nem jogosultak.
Az évtizedek során számos országban problémát okoztak az illegálisan ott maradók. A kitoloncolások hatékonyan működtek, emellett nem voltak tömegeket érintő amnesztiaprogramok, amelyek hosszú távú maradásra adtak volna lehetőséget. Ezen országok ha nemkívánatosnak ítélik a vendégmunkások jelenlétét, könnyen hazaküldik azokat. Kuvait 1990-es iraki inváziójakor például a különböző országok kétmillió munkást zsuppoltak ki pár hét leforgása alatt, miután kibocsátó országuk kormánya Irak mellett foglalt állást. Emellett évről évre jelennek meg hírek arról, hogy egyes hatóságok tömegesen irányítanak haza vendégmunkásokat, ha megsértik a törvényeket vagy a munkájuk nélkülözhetővé válik.
Kecske és káposzta
A magyar törvénytervezet nemhogy az egykori nyugati, de az arab gyakorlatnál is szigorúbban szabályozza a vendégmunkások alkalmazásának feltételeit. A legfontosabb, hogy a törvény feketén-fehéren leszögezi: harmadik országbeli munkavállaló csakis akkor alkalmazható, ha az adott munkakört nem tudja betölteni hazai vagy európai gazdasági térségbeli (EGT) állampolgár. Hasonló megkötés sem egykor Nyugat-Európában, sem jelenleg az arab országokban nincs érvényben.
Míg utóbbiakban jellemzően nincs felső korlátja az évente érkező vendégmunkásoknak, addig hazánkban a törvénytervezet értelmében azok számát „a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter” „a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszterrel egyetértésben” évente határozza meg. Az állam tehát nem állít ki biankó csekket, hanem fenntartja magának a jogot arra, hogy évről évre maximálja a fogadni kívántak számát.
A hazai foglalkoztató nem maga verbuvál, hanem kizárólag a „minősített kölcsönbeadói nyilvántartásban szereplő foglalkoztató” bevonásával alkalmazhat munkásokat. Ezek olyan, magyar állami szervek által kijelölt és átvilágított jogi személyek, akik garanciát vállalnak arra, hogy az általuk kiközvetített munkás alkalmas feladatára, szerződésének lejártával pedig elhagyja Magyarországot. Ebben tekintetben az arab és a magyar gyakorlat nagyban hasonlít.
Míg egykor Nyugat-Európában és napjainkban az arab országokban általában nem szabják meg a plafonját, hogy egy munkavállaló mennyi ideig tartózkodhat az országban munkavégzés céljából, addig a magyar engedély kettő, legfeljebb további egy évre vonatkozhat. Három évet meghaladó időtartamra azonban semmilyen körülmények között nem hosszabbítható meg. Ezzel a törvény gyakorlatilag semlegesíti az európai uniós gyakorlatot, amely szerint az öt-tíz éve adott országban tartózkodó harmadik országbeli polgárok jogosulttá válnak állampolgársági kérelem beadására.
A törvénytervezet külön leszögezi, hogy „a vendégmunkás-tartózkodási engedély érvényessége alatt és annak lejártát követően más jogcímen tartózkodási engedély kiadása belföldön nem kérelmezhető”. Ez azért fontos, mert egyéb törvények értelmében Magyarországon olyan külföldi személy nyújthat be korlátlan idejű tartózkodásra jogosító letelepedési engedélyt, aki azelőtt legalább három éven át jogszerűen és megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott. A vendégmunkások jogállását szabályozó törvény tehát elejét veszi annak, hogy a külföldi dolgozók bármilyen más jogcímen igényeljenek tartózkodási engedélyt. Ha például egy indiai vendégmunkás megismer egy magyar hölgyet és összeházasodnak, a férfi nem folyamodhat új vízumért a maradás érdekében. Előbb haza kell utaznia Indiába, majd a magyar nagykövetségen leadnia kérelmét.
A nyugat-európai országok az 1980-as és 1990-es években tömegével engedélyezték a letelepedett vendégmunkások számára a családegyesítést. Az Arab-öböl országainak vonatkozó jogszabályai értelmében a vendégmunkás akkor jogosult maga után hoznia a családját, ha – egyebek mellett – bizonyítani tudja, hogy fizetése elegendő és lakhatási körülményei megfelelőek az ő ellátásukra és elszállásolásukra. A magyar szabályozás a fentieknél jóval rigorózusabb, hiszen kategorikusan kizárja a lehetőségét annak, hogy a vendégmunkások családegyesítői minőségben maguk után hozhassák családtagjaikat.
A nyugat-európai országok annak idején leginkább gazdasági és kínálati alapon választották ki az országokat, amelyekkel munkaerő-kölcsönzési szerződéseket kötöttek. Így érkeztek meg a törökök, marokkóiak és mások. Az arab országoknak – mint láttuk – egyéb politikai és kulturális tényezők is fontosak voltak. A magyar jogszabály leszögezi, hogy a magyar kormány jogosult meghatározni azon országok listáját, ahonnan vendégmunkás foglalkoztatható. A jelenlegi listán szereplő államokról elmondható, hogy az általuk képviselt kultúra jellemzően békés, biztonsági kockázat tehát nem áll fenn. Emellett az adott országokban nem zajlanak olyan konfliktusok, amelyekre hivatkozva a dolgozók a későbbiekben menekültstátusra válhatnának jogosulttá bármely európai országban, kormányaikkal pedig egytől egyig jól működő kitoloncolási egyezmények vannak életben, így a szerződésük lejártával maradni próbálókat könnyen haza lehet küldeni. Ilyen esetben a költségek nem a magyar kormányt, hanem a munkaerő-közvetítőt terhelik. Ha a foglalkoztató kötelezettségének nem tesz eleget, az idegenrendészeti hatóság a foglalkoztatót jogszabályban meghatározott mértékű eljárási bírsággal sújtja.
Egy ideális világban persze minden munkahelyet állampolgárok töltenének fel. A világ azonban nem ideális. A most születő szabályozás viszont a lehetőségekhez képest legjobb feltételeket vázolja fel, így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad.
Dolgozni sem jöhet boldog-boldogtalan Magyarországra
Nemzetbiztonsági átvilágítás, jogszabályhegyek
Új jogszabályt alkot a kormány az eredetileg november elsejével életbe lépő vendégmunkástörvény helyett. De hogyan szabályozták eddig a vendégmunkások toborzását és kölcsönzését? Ki jöhetett be, és kinek mondták azt, hogy kívül tágasabb? Hogy történik a nemzetbiztonsági átvilágítás, milyen procedúrán kell átmennie annak a vendégmunkásnak, aki végül bebocsátást nyer hazánkba? A Demokrata ágazati szereplők segítségével járt utána.
A kormány sokáig ellenállt a különböző ágazati lobbik nyomásának, és nem tette lehetővé a külföldi munkaerő toborzását. Pár évvel ezelőtt kezdett csak enyhülni a szigor, amikorra nyilvánvaló lett, hogy a gazdaság versenyképessége csorbul a munkaerőhiány miatt. Ám a nyitás rendkívül óvatosan kezdődött, szigorú keretek határozták meg, ki jöhet, és hogyan kell a közvetítőknek eljárniuk.
– Az összes potenciális munkavállaló szigorú idegenrendészeti átvilágításon esik át, amely nemcsak azt vizsgálja, hogy az illető jelenleg körözés alatt áll-e, hanem minden lehetséges rendszerben ellenőrzi, hogy van-e múltbeli bűnözői háttere – mondja a Demokratának Garai Bence, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Krew tulajdonosa. Lapunknak azt is elárulja, erkölcsi bizonyítvánnyal, végzettséget igazoló oklevelekkel kell rendelkeznie annak, akit ez a szigorú rendszer átenged.
– Amikor egy harmadik országbeli munkavállaló megjelenik a toborzóinknál, hozza a személyi igazolványát, illetve a nálunk ismert erkölcsi bizonyítványnak megfelelő dokumentumát – mondja lapunknak Göltl Viktor. A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó WHC Csoport vezetője hozzáteszi, önmagában abban, hogy egy munkavállalónak erkölcsi bizonyítványt kell felmutatnia, semmi rendkívüli nincs, ezt nemritkán a magyar munkásoktól is kérik a cégek. A külföldiek kiválasztásánál a legfontosabb szűrő az idegenrendészeti eljárás, amelyen kivétel nélkül mindenkinek át kell esnie.
– Lefénymásoljuk a dokumentumaikat, az útlevelüket, és feltöltünk mindent az idegenrendészet elektronikus rendszerébe, ott történik meg az átvilágítás, minden létező adatbázisban ellenőrzik, hogy az illetőt nem körözik-e, kaphat-e Magyarországon tartózkodási és munkavállalói engedélyt – magyarázza a cégvezető, hozzátéve: miután valakit alkalmasnak találtak egy magyarországi munkakör betöltésére és elvégezték a szükséges papírmunkát, a kiválasztottnak még el kell mennie az adott ország magyar nagykövetségére, ahol kikérdezik, és leveszik az ujjlenyomatát. Csakis ezek után kezdhet el az utazáson gondolkodni.
Nemcsak a leendő munkavállalókra vonatkoznak szigorú szabályok, annak is megvannak a keretei, ki végezhet külföldi toborzótevékenységet.
– Kormányrendelet szabályozza, ki közvetíthet Magyarországon munkaerőt. Elsősorban megfelelő végzettség kell hozzá, egy pár éve működő cég, majd pedig egy 10 millió forintos nagyságrendű letét; ez nem az a terület, ahol egyik napról a másikra ötletszerűen el lehet kezdeni a munkát – húzza alá Göltl Viktor, hozzátéve, mindez arra jogosítja fel a céget, hogy munkaerő-közvetítéssel foglalkozzon. A kölcsönzés már egy magasabb szint, ehhez újabb, 20-30 milliós nagyságrendű letétet kell letenni, és az alapvető engedélyek beszerzése mellett szükség van a minősített kölcsönbe adói engedély kiváltására is, ez 50 millió forintos kiadás, illetve ezen a pályán már előírás, hogy a cégnek legalább 500 főt kell foglalkoztatnia.
– A munkánk minden egyes területére jut valamilyen törvény, mondhatni, a mi szakmánk a legjobban szabályozott terület a munkaerőpiacon – mutat rá a cégvezető.
Göltl Viktor ugyanakkor úgy látja, a részletes törvényi szabályozás mellett a hatékonyság titka az, hogy itt mindenkinek az érdeke egybeesik. A munkavállaló pontosan tudja, hogy a Magyarországon végzett munka adja a jogalapot az itt-tartózkodáshoz, ezért igyekszik alkalmazkodni.
– Vegyünk például egy mongol munkást, aki eldöntötte, hogy az otthonától sok ezer kilométerre, egy más kultúrájú országban akar dolgozni. Választhatott volna ezernyi más lehetőség közül, mehetett volna például Kínába is, vagy Indonéziába, Németországba. Személyes tapasztalata jó eséllyel egyik nyugati országgal sem volt, ezért feltehetően az alapján választott, hogy hova tud a leggyorsabban eljutni és elkezdeni a munkát – mondja a cégvezető.
Azt sem rejti véka alá, hogy a munkaadó kötelessége, de egyben jól felfogott érdeke is az, hogy még a beutaztatás előtt minden tájékoztatást megadjon a kiválasztottaknak a leendő munkahelyi körülményekről, és tartson egy gyorstalpalót az itteni szokásokról, például mikor van ebédszünet, milyen ételekkel találkoznak majd a menzán. Van-e olyan, amit ők nem fogyasztanak, van-e lehetőség speciális étrendre, egészen az olyan, számunkra evidens apróságokig, mint hogy a forró nyár után a tél nálunk meglehetősen hideg is lehet, nem árt így készülni a ruházattal, vagy hogy Magyarországon a sertés- és csirkehús a népszerű, de mivel nincs tengerünk, ezért rákot, angolnát, tengeri halat csak elvétve és drágán lehet beszerezni.
Göltl Viktor azt is hozzáteszi, eddig nagyon pozitívak a tapasztalataik, a cég mintegy 2-3 ezer harmadik országbeli munkavállalót utaztatott be, a visszajelzések alapján a rendszer kiválóan működik, a magyar dolgozók is jól kijönnek az általuk behozott emberekkel.
– Noha a jogszabály előírja, hogy a külföldről behozott munkások még az országon belül sem válthatnak munkahelyet, időről időre előfordul, hogy néhányan megpróbálnak Nyugat-Európában szerencsét próbálni a magasabb bér reményében – mondja Garai Bence, hozzátéve, könnyen lehet, hogy be is válik a számításuk, mivel Németországban akkora a munkaerőhiány, hogy még illegális státusuk ellenére is megszerezhetnek valamilyen munkát.
Ez ugyanakkor már nem Magyarország problémája, itthon az idegenrendészet viszonylag sűrűn ellenőrzi, hogy a behozott külföldi munkavállalók valóban ott vannak-e a cégnél, be vannak-e jelentve, és valóban elvégzik azt a munkát, amire jöttek. Ellenkező esetben rendőrségi ügy következik, a lebukott munkavállaló rövid úton mehet haza, a foglalkoztató cég pedig büntetésre számíthat.