Hirdetés

Nagy István a Föld napja alkalmából az ETO Stadionnál tartott faültetésnél azt mondta, „nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az éghajlat változását már mindennap tapasztaljuk a bőrünkön”. Fontos tenni azért, hogy a környezet szebb, tisztább és élhetőbb legyen – fogalmazott, és megjegyezte, hogy nem véletlenül szerepel a kormány programjában a Te szedd! elnevezésű szemétszedési akció. Ezzel a települések és azok környéke lesz tisztább, emellett a környezet megóvása érdekében a kormány az illegális hulladéklerakók felszámolására is indított programot – fejtette ki.

Nagy István az egyik legfontosabb programnak nevezte a fásítást, amelynek célja, hogy a jelenlegi 24 százalékól 27 százalékra növekedjen az erdővel borított területek aránya az országban. Kiemelte, hogy a fák oxigént termelnek, megkötik a port és a szén-dioxidot, emellett csökkentik a levegő hőmérsékletét. Hozzátette, hogy a ma elültetett fák hatásaikat a jövőben fogják kifejteni.

Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy a Településfásítási program keretösszegét 500 millió forintról egymilliárd forintra emelték. A programra a tízezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, településenként tíz és harminc fát igényelhetnek.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője párhuzamot vont a faültetés és a sportoló utánpótlásnevelés között. Úgy fogalmazott: ahogy egy fát az elültetése után nevelni és gondozni kell, hogy évek múlva árnyékot adjon, úgy a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiára beíratott gyermekeket is gondozni kell, hogy később sikereket érjenek el.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy a klubnál a következő időszakban több infrastrukturális beruházás is elindul kormányzati támogatásból.

Soós Imre, az ETO FC Győrt működtető ETO Futball Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a négy kislevelű hársfa elültetésével a Föld napja alkalmából azt a mintegy 55 ezer embert szeretnék megszólítani, akik valamilyen módon kötődnek a klubhoz.

A Föld napja alkalmából emlékeztetnünk kell arra, hogy vigyáznunk kell a bolygónkra – mondta.