Hirdetés

A szaktárca tájékoztatása szerint a miniszter arra hívta fel figyelmet, hogy a két ország közötti együttműködés kiszélesítésében fontos szerepe van a Magyar-Moldovai Gazdasági Vegyes Bizottságnak, amely szerdán és csütörtökön is ülésezik. Rámutatott, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán még jobban felértékelődött a biztonság kérdése. A kiszámíthatóság kiemelt kérdés, mert így lehet a gazdaságot továbbfejleszteni és a befektetőket az országba vonzani.

A magyar cégek és vállalatok számára is fontos a moldovai piac, mert további lehetőségek rejlenek a magyar vállalkozások előtt. A hazai agrár- és élelmiszeripar exportja kifejezetten segíti a magyar gazdaság megerősítését, a két ország tevékenysége pedig jól kiegészíti egymást, amit ki kell aknáznunk – tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy a befektetések komoly társadalmi hatással is bírnak, ami kiemelten fontos dolog egy fejlődő gazdaság esetében. „Hazánk kész megosztani tapasztalatait a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén. A technológiai fejlesztésekkel tovább bővülhet a moldovai gazdaság a vetőmagtermesztés és az állattenyésztés területén is” – fogalmazott a miniszter a közleményben.

Nagy István kiemelte, fontos lenne, ha az egyetemi és a tudományos életben létrejönnének együttműködések, amelyek tovább erősíthetnék a két nemzet gazdaságát, mert így magasabb szintre lehet emelni a kapcsolatokat. Kifejtette, az agrárium stratégiai ágazat, amely mentén érdemes a partnerséget megerősíteni.

A két ország együttműködésének további erősítése érdekében Nagy István agrárminiszter az ősz folyamán hivatalos munkalátogatásra utazik Kisinyovba, hogy moldovai kollégájával tárgyaljon – tájékoztatott az AM.

Korábban írtuk