Nagy János hozzátette, miközben háborúk, szankciók, genderpropaganda árnyékában kell kitartani, a kormány azon dolgozik, miként tudja megvédeni a magyar családokat és a magyar gyermekeket.

Hirdetés

„Az sem mindegy, kikre bízzuk a gyermekek nevelését, oktatását. Kiemelten fontosnak tartjuk a történelmi egyházaink szerepét, amelyek felhívják a figyelmünket, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is” – jegyezte meg a politikus.

Szücs Attila, a gyülekezet presbiterének tájékoztatása szerint a sport- és rendezvénycsarnok alapterülete 1696 négyzetméter, és rendezvények esetén 615 fő befogadására képes.

A csarnokban egy 20-szor 40 méteres kézilabdapályát alakítottak ki, és létrehoztak egy multifunkcionális küzdőteret, ahol a többi között röplapda, atlétika, birkózás, vívás, futsal és teremkerékpározás gyakorolható.

Korábban írtuk

A beruházásra az egyházközség 1,4 milliárd forint állami támogatást kapott, csaknem 100 millió forintot pedig egyházi forrásokból fedeztek. Az építkezést egy helyi vállalkozó végezte.

A Komárom-Esztergom vármegyei településen a református egyházközség tartja fenn a község művelődési házát és az általános iskolát is. Az oktatás jelenleg három telephelyen működik, ebből kettő az önkormányzattól bérelt ingatlan.