Sem homokzsák, sem áldozati bárány nem vagyok címmel Facebook-posztban közölte néhány nappal ezelőtt Kovács Róbert momentumos kőbányai képviselő, hogy egy nyilatkozata miatt kirúgták a pártból, s a továbbiakban nem lehet már frakcióvezető sem.

Hirdetés

SEM HOMOKZSÁK SEM ÁLDOZATI BÁRÁNY NEM VAGYOKNem gondolnám, hogy egy képviselőnek a választókörzetében végzett…

Posted by Kovács Róbert Képviselő on Saturday, April 3, 2021

Az ügy előzménye egy hónapokkal ezelőtti kilakoltatási történet, amelyet ő szimpla hatósági eljárásnak tart: egy régóta üresen álló iparterületen álló romos, lakhatatlan épületbe beköltözött egy roma származású emberekből álló 6-8, olykor 15 főből álló csoport, amelynek tagjai bűnözésből, koldulásból éltek, írja Kovács. Az ingatlan tulajdonosa az évek során többször cserélt lakatot, de a „lakók” mindig leverték, és visszaköltöztek.

A szomszédok rendszeresen panaszt tettek, de nem sikerült a lakásfoglalókat végleg kirakni.

A képviselő is szembesült a kosszal, mocsokkal, így felvette a kapcsolatot az épület tulajdonosával, akinek végül sikerült elérni a hatóságok segítségével, hogy végre kirakják az ott lakókat, és ledózeroltatta a romos ház maradványait is.

Korábban írtuk

Csakhogy rendőrségi akción megjelent a Város Mindenkié csoport is, amely – mint kiderült – már régóta kapcsolatban volt ezzel a társasággal, s riadóztatták a Mérce nevű portált is, amely Kovács szerint meghamisította a tényeket. Mint fogalmaz, „az eseményeket olyan képekkel, berendezett szobabelsőt ábrázoló életképekkel illusztrálták, amely képek nem a helyszínen készültek”.

A képviselő szerint pártügy akkor lett a dologból, amikor Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, a hatodik kerület polgármestere megtiltotta, hogy nyilatkozzon az ügyben, de ő ezt az ukázt megszegte, és elmondta a Mércének, hogy mi történt, mit tapasztalt a lepusztult ingatlanon.

A teljes cikk a Mandiner oldalán olvasható.