A cikk megjelenését az MVM NET Zrt. támogatja

Nemcsak időt és kockázatokat, hanem jelentős költségeket is megtakaríthatnak az okos technológiák, az emberi beavatkozás nélkül, szenzorok adatai alapján különböző feladatokat végrehajtó megoldások, amelyek ezzel végső soron az energiafelhasználást, és így a környezetszennyezést is csökkenthetik. 

Az elmúlt évek technológiai fejlődésének eredményeként mára az okosmérés, a távfelügyeleti rendszerek, illetve sok egyéb, tágabb értelemben véve a „dolgok internete”, azaz IoT (Internet of Things) körébe tartozó megoldás jelent meg életünk, illetve a gazdaság számos területén, többek közt az iparban, az egészségügyben, a kormányzati rendszerekben, de akár otthonainkban is. Az IoT technológia olyan adatáramlást jelent, amely emberi közreműködés nélkül, a gépek között zajlik, a célja pedig elsősorban a hatékonyság növelése.

Az ilyen összetett követelményrendszerek kiszolgálására leginkább alkalmas technológiai megoldássá az LPWA technológiák váltak az elmúlt években. Az LPWA-t (Low Power Wide Area) az alacsony energiaigényű és nagy területi lefedettségű, jellemzően kis adatátviteli sebesség igényű adatkapcsolatok működtetésére fejlesztették ki. Azaz tökéletesen megfelel az IoT-célokra.  Az okos technológiák segítségével időt takaríthatunk meg, csökkenthetjük az esetleges kockázatokat és ezáltal az energiafelhasználást és a környezetszennyezést is mérsékelhetjük. 

Magyarország 2016-ra a világon másodikként építette ki e modern igények kiszolgálására leginkább alkalmas, kiemelkedő biztonsági paraméterekkel rendelkező LTE450 hálózatát.

A gépek közti kommunikáció alkalmazható például az energetikai területen okosméréshez, rendszerirányítási funkciókhoz, kereskedelmi és szolgáltatási szegmensben az online pénztárgépek, étel-, ital- vagy akár a parkolóautomaták adatkommunikációjának biztosítására. Továbbá az intelligens közlekedés területén (például a tömegközlekedési eszközökben lévő e-jegyrendszer olvasó és a szerver közötti kapcsolat biztosítására), az e-egészségügyben és a közműszolgáltatóknál már napjainkban is működnek ilyen megoldások. Emellett a biztonságtechnikában is új lehetőségetek teremt ez a technológia, a kiskereskedelemben pedig az elektronikus fizetési lehetőségek biztonságosabbá tételében lehet szerepe az LTE450-nek. Mindezek mellett a kormányzati alkalmazások, különböző távfelügyeletek, távvezérlések során hasznosíthatják a hálózatot, de a pénzügyi rendszereknél, az automatizált gyártásban, az okos otthonok és az okos városok fejlesztéseinél is számos technológiai lehetőséget ad az LTE450. 

Az MVM NET LTE450-es hálózatánál az úgynevezett MIMO (Multiple Input Multiple Output) technológiát használja, amely forradalmasította a jelátvitelt a többantennás adatátvitel révén. A MIMO technológia akár kétszeres adatátviteli sebességet biztosít a hagyományos mobiltechnológiákhoz képest letöltési irányban, illetve az átvitel minősége is jobb.

Az MVM NET azon dolgozik, hogy a közeljövőben az LTE Cat-M1 megoldás alkalmazását is bevezesse. Jelenleg ez a legsokoldalúbb LPWA-technológia, ami képes nagyobb adatforgalmat generáló, nem helyhez kötött alkalmazásokat is kiszolgálni. Továbbá nagyobb adatátviteli kapacitással rendelkezik mind a sebességet, mind a darabszámot tekintve, valamint a késleltetési idő is jóval kedvezőbb ebben az esetben a hagyományos technológiákhoz képest. A technológia alkalmas kétirányú kommunikációra, tehát például arra, hogy távoli eszközök állapotát rendszeresen monitorozzák, azokat beállítsák, frissítsék, illetve az esetleges üzeneteket vagy riasztásokat nyugtázzák a hálózaton keresztül. A jövőben az LTE-M alkalmazása az LTE450-es hálózaton a gépek közötti kommunikációban különösen nagy hangsúlyt kap majd.

Korábban írtuk