Fotó: koronavírus.gov.hu
Hirdetés

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 468 444, az aktív fertőzöttek száma 210 285. Kórházban 5291 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 211-en vannak lélegeztetőgépen.

A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől szombatig pedig ismét lesz oltási akció – jelezték. Azt írták: az 5-11 éves korosztályban több mint 87 ezren, a 12-17 éves korosztályban 277 ezren már felvették az oltást.

Februárban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton van oltási akció a kórházi oltópontokon. Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat, akik már négy hónapnál régebben kapták meg korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását – írták, hozzátéve, a harmadik oltás után ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség.

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani, emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat.

A kormányzati portál közölte: a negyedik oltás is foglalható és kérhető már, akár az oltási akciókban is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt négy hónap.

Az olthatóság megítéléséért az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal, a háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve, a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs – írták.

Az 5-11 évesek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Emlékeztettek: az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-től alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Azok a védettségi igazolványok, amelyeket a fertőzésen átesettség alapján állítottak ki, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül megkapta a második, illetve a harmadik oltását is.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

A munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ebben az esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást – írták.

A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (301 948) és Pest megyében (237 222) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (98 681), Győr-Moson-Sopron (92 562), Szabolcs-Szatmár-Bereg (91 369), Hajdú-Bihar (90 450) és Bács-Kiskun megye (87 737). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (36 450).

Hatósági házi karanténban 18 572-en vannak, a mintavételek száma 10 520 765.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma
Korábban írtuk