Közleményben kért bocsánatot Szilágyi György jobbikos képviselő, aki veréssel fenyegette meg az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát.

Fotó: MTI, archív, szerk.: demokrata.hu

Nem kellett volna fideszes stílusban bekiabálnom – áll az ellenzéki képviselő MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint az államtitkár „arrogáns, nagyképű válaszában ismét hazugságok garmadáját mondta el a Jobbikkal kapcsolatban”, majd mutogatással folyamatosan provokálta a jobbikos képviselőket.

A vita hevében valóban a sajtóban is idézett bekiabálással válaszoltam. Ez az indulatból történt felkiáltás valóban sérti a Ház méltóságát. Bocsánatot kérek tehát a választópolgároktól, hogy a parlamentben Bayer Zsolt-i stílust használtam – fogalmazott Szilágyi György.

Mint arról az MTI a hirado.hu alapján korábban beszámolt, Dömötör Csaba a kormány nevében reagált a Jobbik napirend előtti felszólalására a bevándorlás és az alkotmánymódosítás ügyében. Ezt követően Szilágyi György az kiáltotta: „Gyere ki, úgy nyakon b…szlak, hogy leszáll a fejed”.

A történtek miatt Hollik István (KDNP) a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.

MTI