A szombati lapszámban megjelent cikkben a szakértő azt mondta, az Orbán-kormány abból fedezi a juttatásokat, amit a gazdaság megtermelt. Feltette a kérdést: mikor biztosítana az állam ilyen lehetőségeket, ha nem most?

Hirdetés

A cikkben emlékeztettek arra, hogy százmilliárdokat utal át a kormány adóvisszatérítés címén a napokban a gyermekes családoknak, de a hathavi fegyverpénz is érkezik, a nyugdíjasok pedig az aktuális járandóságuk mellett megkapták a teljes tizenharmadik havi nyugdíj összegét.

A Magyar Nemzet szerint van fedezet a pluszjuttatásokra. Úgy fogalmaztak, hogy az intézkedések „zavarba hozták a balliberális oldalt”, amely igyekszik rossznak beállítani a lépéseket: azt mondja, hogy a kormány szórja a pénzt, nehéz helyzetbe kerül az ország költségvetése.

Erről azonban szó sincs a lap szerint. Boros Imre kijelentette, hogy a kabinet abból juttat, amit a munkavállalók megtermeltek, nem kölcsönből fizet. Erre azért van lehetőség, mert tavaly minden várakozást felülmúlt a gazdasági növekedés – hangoztatta.

Korábban írtuk

A koronavírus-járvány miatti ­2020-as gazdasági visszaesés sokaknak okozott nehézséget. Ezt most orvosolni lehet – vélekedett a közgazdász.

Boros Imre arról is beszélt, hogy az elmúlt években a bruttó hazai termék növekedése az Európai Unió élmezőnyébe került, ezért a kormány nyugdíjprémiumot is tudott fizetni az időseknek.