Forrás: Alapjogokért Központ
Hirdetés

A 18 évesnél idősebb felnőtt magyar lakosság véleményét reprezentáló kutatás alapján kijelenthető, hogy a szeptember végén induló, baloldali pártok részvételével zajló miniszterelnök-jelölti casting hitelessége komoly problémákkal küzd. A legtöbb választókorú relatív többsége szerint (42 százalék) ugyanis már most látszik, hogy nem valódi versenyről van szó, hanem sokkal inkább a pártvezetők közötti háttéralkuról.

Összességében tehát elmondható, hogy Gyurcsány Ferenc befolyása ismert a választók előtt.

Ezt a percepciót kétségkívül erősíti a tény, hogy az elmúlt hetekben a különböző baloldali pártok egymás javára léptetik vissza jelöltjeiket választókerületi szinten, kizárva a széleskörű megmérettetés lehetőségét. Emiatt sem meglepő, hogy csupán tízből három válaszadó (30 százalék) mondta azt, hogy az előválasztás kormányfő-jelöltről döntő része valódi verseny lenne.

Forrás: Alapjogokért Központ

Kevésbé volt megosztott annak kapcsán a magyar társadalom, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló Karácsony Gergelyt szeretné-e kormányfői pozícióban látni. A megkérdezettek mindösszesen 13 százaléka (1 millió fő) szeretné, ha egyszer Budapest jelenlegi főpolgármestere lenne a kabinet vezetője, 67 százalékuk azonban – 5,4 millió magyar választó – nem szeretné őt ebben a pozícióban látni.

‼️NEM TARTJÁK VALÓDI VERSENYNEK A BALOLDALI ELŐVÁLASZTÁST A MAGYAROK🔹 A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint…

Posted by Alapjogokért Központ on Saturday, May 15, 2021
Korábban írtuk