Paczolay Máté külügyi szóvivő a közmédiának azt mondta: a berlini magyar konzulok azonnal felvették a kapcsolatot a német autópályarendőrséggel és a többi illetékes hatósággal. A jelenlegi információink alapján nincsen magyar áldozata vagy sérültje a balesetnek – közölte.

Hirdetés
Korábban írtuk

Balesetet szenvedett egy busz Németországban, halottak

Letért az autópályáról, és az oldalára borult egy Berlinből Svájcba tartó autóbusz Németország keleti részében szerdán, a súlyos balesetben legalább öten meghaltak – közölték a helyi hatóságok.

A baleset az A9-es autópályán történt, Lipcse közelében, az utat mindkét irányban lezárták. Egyelőre nem tudni, hogy a Flixbus által üzemeltetett, Berlinből Zürichbe tartó busz miért tért le az útról.

Olaf Hoppe rendőrségi szóvivő azt mondta az n-tv televíziónak, hogy a halálos áldozatok mellett sok a sérült is. A dpa német hírügynökség a Flixbustól úgy értesült, hogy 53 utas és két sofőr tartózkodott a járművön.

A cég közölte, hogy szorosan működik együttműködik a helyi hatóságokkal és a mentőszolgálatokkal, és mindent megtesz a baleset okának gyors tisztázása érdekében.

A felborult emeletes buszt később függőleges helyzetbe állították, hogy folytassák a helyreállítási erőfeszítéseket.

Az A9-es autópálya Berlint Münchennel köti össze. A baleset az út egyenes szakaszán történt a schkeuditzi csomóponttól északra, Lipcse és Halle közös repülőterének közelében.