Az egyik gyanúsított férfi az áldozat megtévesztéséhez női ruhát és parókát viselt. Női társával együtt január 23-án délután egy 2. kerületi utcán leszólítottak egy 80 éves idős asszony – írja a Police.hu.

Hirdetés

Egy közös ismerősre hivatkozva felkéredzkedtek az áldozat lakására, ahol az egyikük elterelte az idős asszony figyelmét, így a másik össze tudta szedni az értékeket.

A hívatlan látogatók pénzt, külföldi valutát és ékszereket vittek el több mint egy millió forint értékben.

​A páros ezután ismét a II. kerületben lopott egy idős embertől. Március 3-án, hasonló módszerrel jutottak be egy 85 éves férfi lakásába, ahonnan 450 ezer forintot vittek el.

Korábban írtuk

A lopásokkal gyanúsítható 23 éves R. Jánost és a 38 éves K. Erikát a II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, és három napon belül, március 6-án elfogták.

A fővárosi rendőrök a nőnek öltözött férfit és társát előállították, majd egyrendbeli lopás bűntett és egyrendbeli lopás vétség miatt kihallgatták őket. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.