Novák Katalin a civil szervezet családbarát vállalatokat díjazó eseménye részvevőihez szólva azt is mondta, hogy a koronavírus-járvány idején sok vállalat ismerte fel a rugalmas munkabeosztásban rejlő lehetőségeket, ami figyelembe tudja venni a családi változásokat, kihívásokat, nehézségeket is.

Hirdetés

Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy családban mindig adódnak olyan helyzetek, amelyek „rugalmas megoldásokért kiáltanak”. Szerinte a családosok is szívesebben járnak be olyan munkahelyre, ahol ezt tekintetbe veszik, ahol igyekeznek közösen megoldást találni a problémákra.

A koronavírus-járvány rendkívüli időket hozott, ebben a helyzetben kell biztosítani az ország, a gazdaság, a vállalatok működését, a családok életét – hangoztatta. Hozzátette: állami támogatással segítik a munkaadókat, hogy a jövőben rugalmasabban működhessenek.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője azt mondta, a díjakat azért alapították, hogy a családbarát cégek jó gyakorlatait összegyűjtsék és terjesszék. Egy kutatásukat ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a családbarát módon működő munkahelyek jobban tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, mert itt nagyobb a bizalom, és így a vezetésnek nem a munkatársak ellenőrzésére kell figyelniük, a munkavállalók pedig extrém körülmények között is tudnak teljesíteni.

Korábban írtuk

Arról beszélt, a családbarát vállalati kultúrát gyakorló cégekben külön figyelmet fordítanak arra, hogy a nehéz időszak ne a szorongást, hanem a kreativitást növelje.

A rendezvényen több kategóriában – online formában, körkapcsolással – elismeréseket „adtak át” azoknak a cégeknek, amelyek programjaikkal, illetve vállalásaikkal megkönnyítik a náluk dolgozó családosok munkáját, életét.

Idén „Az Év Családbarát Vállalata – különleges időkben” című pályázat fődíjasai mind magyar alapítású vállalatok lettek, ez először fordult elő a pályázat nyolc évében.

Az Év Családbarát Vállalata fődíjat nagyvállalati kategóriában a MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a középvállalatok között a Tigra Kft., míg a kisvállalatok versenyében a Barta Autó 2000 Kft. kapta meg.

A legjobb, kiemelt pályázatok között volt még a CIB, a Magyar Közút, a Vodafone, az ABT, a Városliget Zrt., a Karrier Hungária Kft. és a PC Trade System Kft.

Szakmai különdíjat kapott a Philip Morris és a Vodafone. Előbbi a járvány idején tanúsított különleges érzékenységéért és a munkatársak megtartását célzó példaértékű megoldásáért, míg utóbbi egyebek mellett a kisgyermekeseket támogató intézkedési csomagjáért. A mozgalom további 39 céget „Családbarát Vállalat” címmel tüntetett ki.

A koronavírus-járvány elleni intézkedések videós bemutatásért oklevelet kapott a Budapest Bank, valamint a „Covid-védekezés humorral” kategóriában ugyancsak oklevelet kapott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A díjátadóról kiadott sajtóanyag szerint idén különösen sok vállalat érdeklődött a pályázat iránt, száznál többen regisztráltak. Ez azt jelzi, hogy ebben a kritikus évben az eddigieknél is több vállalat vezetője gondolta úgy, családbarát intézkedéseik nem valamiféle krízisben elhagyható luxustevékenység részei, hanem éppen a válság kezelésének, túlélésének a zálogai – írták.