Novák Katalin a Csongrád-Csanád megyei kisvárosban a térség önkormányzatainak vezetőivel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján azt mondta, a demográfiai adatok jó irányba mozdulnak, egyre több gyermek születik, egyre többen kötnek házasságot.

Hirdetés

Általános tapasztalat, hogy a fiatalok közül mind többen vállalnak gyermeket. A kisebb, nagyobb települések vezetői arról számoltak be, hogy idén a megszokottnál akár 20 százalékkal is több gyermek jött világra – közölte a politikus.

A településeken nincs már üres ingatlan, köszönhetően az otthonteremtési támogatásnak – tudatta a miniszter.

A fiatalok részéről van igény a boldogulásra a kistelepülésen. Ha már megszülettek a gyermekek, szükség van bölcsődékre, óvodákra, ahol biztonságban, magas színvonalon foglalkoznak velük. Ezért is épülnek, újulnak meg sorban a bölcsődék, az óvodák. A térség bölcsődei ellátottsága magasabb az országos átlagnál, a 30 százalékot is meghaladja – mondta Novák Katalin.

Korábban írtuk

A politikus kifejtette, lényegesen növeli egy kistelepülés vonzerejét, ha ott sikerül megteremteni a családalapítás és munkavállalás feltételeit; ezzel elkerülhető a kistelepülések lakosságának elöregedése, a falvak elnéptelenedése.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjével közölte, Sándorfalva a térség egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa.

A politikus hangsúlyozta, a kormányzati intézkedések, a Magyar falu program, és a Területfejlesztési operatív program keretében megvalósuló fejlesztések a vidéken élők életét, boldogulását szolgálják.