Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A mielőbbi igazságos béke a cél, s hogy Európa a béke szigete maradhasson – hangsúlyozta Novák Katalin államfő.

Elmondta, hogy a megbeszélés témája volt az ukrajnai háború, a menekültek megsegítése, az energiahelyzet, az energiafüggetlenség megteremtése, az Északi Áramlat gázvezetékek elleni közelmúltbeli támadások, az atomenergia létjogosultsága és a tömeges illegális migráció is.

Novák Katalin kiemelte, hogy a négy visegrádi országnak van közös mondanivalója Európa és a világ számára, a négy országot összeköti a közös történelem és a közös múlt.

A magyar államfő elmondta: a tanácskozás résztvevői elítélik Ukrajna, azaz egy szuverén független ország fegyveres megtámadását, a putyini agressziót, a civilek elleni támadásokat.

Korábban írtuk

A humanitárius segítségnyújtásról elmondta: büszke a magyar emberekre, hogy gondolkodás nélkül, a háború első napjától fogva segítettek, többek között menedéket, szállást nyújtottak az Ukrajnából menekülteknek.

Emlékeztetett: még csak 20 év telt el az utolsó válság, a délszláv háború óta, tehát a mai embereknek van emlékük egy, a közvetlen szomszédságukban zajló háborúról – fogalmazott.

Szólt a Lengyelország kezdeményezésére kiadott nyilatkozatról, amelyhez csatlakozva tizenegy államfő ítélte el ukrán városok tömeges orosz bombázását, amelyet a nemzetközi jog értelmében háborús bűncselekménynek tekintenek.

Novák Katalin az energiaválságról, az energiaárak emelkedéséről és az energiafüggőségről szólva elfogadhatatlannak nevezte az Északi Áramlat gázvezetékek elleni közelmúltbeli támadásokat, amelyeknek mielőbbi hatékony és minden körülményre kiterjedő kivizsgálását követelik a visegrádi négyek a további hasonló jellegű merényletek elkerülése érdekében.

A tömeges illegális migrációról szólva hangsúlyozta, hogy ez a V4 országokat is kiemelten érinti, s hogy Magyarországon az idei évben csaknem 200 ezer illegális bevándorlót kellett megállítani a határoknál. Hozzátette: az illegális bevándorlás miatti fenyegetés és nyomás miatt szükség van erős, közös válaszok adására.