Az államfő érkezése után regisztrált az iskola által szervezett jótékonysági sétára, majd az intézmény egyik osztályában megismerkedett a tanulókkal és részt vett egy közös foglalkozáson is. Miután megtekintette az általános iskolát, Novák Katalin elindította az autizmussal élőkért kezdeményezett Kék sétát, amelyen – az első állomásáig – ő is részt vett.

Hirdetés
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Közös fénykép készül Novák Katalin köztársasági elnökkel az Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumnak az autizmussal élőkért kezdeményezett Kék sétája első pihenőpontján Nyírbátorban 2023. április 12-én

Az eseményen jelen volt Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki az MTI-nek elmondta, a Csillagfényes Éltes Alapítvány kereste meg a kezdeményezéssel, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élők nevelésének fontosságára. Hozzátette, örül, hogy a sétán Novák Katalin is részt vett, és ezzel „rendkívül nagy erőt és lendületet” adott az iskolában dolgozó pedagógusoknak.

Gönczőné Kovács Éva, a Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium egységvezetője a közmédiának nyilatkozva elmondta, az intézmény már több éve foglalkozik autista tanulókkal, és jelenleg a diákok egyharmada él autizmussal.

Az autizmus világnapja alkalmából szervezett sétát azért szervezték, hogy felhívják a társadalom figyelmét a jelenségre. Novák Katalin látogatását külön megtiszteltetésnek nevezte az egységvezető.

Korábban írtuk