Novák Katalin a brüsszeli Liszt Intézetbe közös eszmecserére invitálta valamennyi magyar EP-képviselőt, politikai pártállástól függetlenül. A szerdai zárt körű találkozón a Fidesz EP-képviselői – Gál Kinga, Győri Enikő, Tóth Edina, Bocskor Andrea, Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Hidvéghi Balázs, Deli Andor, Kósa Ádám, Schaller-Baross Ernő és Trócsányi László – mellett Hölvényi György (KDNP), valamint Winkler Gyula és Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselői vettek részt. Ellenzéki oldalról egyedül Ujhelyi István szociáldemokrata EP-képviselő jelent meg.

Hirdetés

Beszédében Novák Katalin hangsúlyozta, minden magyar európai parlamenti képviselőt meg kíván szólítani, mert – mint kiemelte – vannak olyan ügyek, melyekben fontos a nemzeti egység, és vannak olyan helyzetek, amikor érdemes félretenni a jogos pártpolitikai nézeteltéréseket vagy a szemléletbeli különbséget is, annak érdekében, hogy „képesek legyünk összefogni azokért az érdekekért, amelyeket rajtunk kívül senki más nem fog képviselni Európában”.

Elszalasztott lehetőségnek nevezte azt, amikor – szavai szerint – egy kinyújtott kézre nincs a másik oldalon olyan, aki azt megfogja. Utalva ezzel a találkozóra.

Közölte: partnerséget ajánl a magyar EP-képviselőknek, amikor ugyanis fontos magyar érdekekről van szó, akkor igyekezni kell megtalálni a közös fellépés lehetőségét a magyar érdekérvényesítés erősítésére.

Korábban írtuk

Ami megítélésem szerint most jelentős és markáns ügy, az az, hogy Magyarország hozzájuthasson az őt jogosan megillető európai uniós forrásokhoz. Jó alap lehet ehhez, ha ebben a kérdésben egységfrontot tudnak alkotni a magyar EP-képviselők

– tette hozzá Novák Katalin.

A köztársasági elnök első, szerdán kezdődött három napos brüsszeli látogatása során kétoldalú megbeszélést folytatott Belgium miniszterelnökével és a NATO főtitkárával.