Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Az ünnepségen részt vevő tanzániai alumnik és a magyar közösség előtt tartott beszédében Novák Katalin kiemelte: Obedie Solomon Kimaro jól ismeri a magyarokat, megérti a mentalitásukat, gondolkodásmódjukat.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: minden egyes jó program, jó kezdeményezés mögött emberi történetek állnak, így az ösztöndíjprogram mögött is. A 2017-ben indított Stipendium Peregrinum Program mögött ott az akarat, hogy ezek a történetek folytatódjanak – hangsúlyozta, hozzáfűzve: az a kiváltság érte, hogy Magyarország első női elnökeként szolgálhat, és találkozhatott Tanzánia első női elnökével.

Mint mondta, elhatározták, hogy fokozzák az együttműködést és a barátságot, ami azt is jelenti, hogy mától kezdve ez az ösztöndíjprogram nemcsak tanzániai fiataloknak kínál lehetőséget arra, hogy Magyarországra jöjjenek tanulni, hanem a magyaroknak is, hogy Tanzániában tanulhassanak.

Ennek jelentősége, hogy ezek a diákok hozzájárulhatnak két ország, két nemzet barátságához és együttműködéséhez is – mutatott rá Novák Katalin.

Korábban írtuk

Mészáros Zsolt nagykövet azt hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy Magyarország köztársasági elnöke Tanzániába látogat, ami a két ország kapcsolatának történetében kiemelkedő esemény.

Laudációjában Mészáros Zsolt emlékeztetett: Obedie Solomon Kimaro 1977-ben érkezett Magyarországra mint ígéretes fiatal diák, aki ösztöndíjjal építőmérnöknek tanult. A diploma megszerzése után visszatért hazájába, és kiemelkedő üzleti karriert futott be.

Obedie Solomon Kimaro a Magyarország és Tanzánia közötti híd élő megtestesítője lett – mutatott rá a nagykövet, hozzáfűzve: a tiszteletbeli konzul jó példája a magyar ösztöndíjprogramnak.

Novák Katalin hétfőn érkezett munkalátogatásra a Tanzániai Egyesült Köztársaságba. Szerdán Fumvuhu településen megkoszorúzza Kittenberger Kálmán természettudós emléktábláját, és ellátogat a település iskolájába, csütörtökön pedig Arushában Sáska László orvos sírjánál helyezi el a tisztelet virágait.