Novák Katalin felidézte, hogy a hivatalba lépése óta eltelt két hónapban már másodszor találkozik Borut Pahorral.

Hirdetés

Novák Katalin méltatta a két ország fejlődő gazdasági kapcsolatait, kiemelve a korábbinál erősebb együttműködést az infrastruktúra-fejlesztés területén.

A határ két oldalán fekvő Mura- és Rába-vidék egyre inkább közös gazdasági térségként kezd működni. Ezt elősegítendő a két kormányzat 5 esztendős távlatban évi 5-5 millió euróval támogatja a régió gazdasági fejlődését – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az oktatás, a kultúra, az örökségvédelem és a tudomány terén is szoros a két ország együttműködése.

Novák Katalin köszönetet mondott Szlovéniának azért, ahogy az ország a helyi magyar kisebbséggel bánik. „Az ukrajnai háború fényében felértékelődik a kapcsolat a szomszédokkal. És felértékelődik az is, ha egy szomszédos ország a magyar kisebbséget védi, kultúráját, nyelvi önazonosságát segít megőrizni” – emelte ki.

Itt békében élhetnek a magyarok, őrizhetik hagyományaikat, anyanyelvüket, úgy járulhatnak hozzá Szlovénia fejlődéséhez, hogy nem kell lemondaniuk egy pillanatra sem a magyarságukról – szólt a szlovéniai magyarok helyzetéről, hozzáfűzve azt is, hogy mindez Magyarországon is igaz a szlovén kisebbségre.

A magyar köztársasági elnök az ukrajnai háború kapcsán kiemelte, hogy Európának egységesnek kell maradnia a háborúra adott válaszok meghozatalában. Meg kell azonban nézni a döntések következményeit, és ezek fényében kell lépni. Olyan döntéseket kell hozni, amelyek elsősorban az agresszor Oroszországnak fájnak – figyelmeztetett.

Novák Katalin elmondása szerint a háborúból fakad számos olyan kihívás – az energiahelyzet, az áremelkedés, az infláció és migrációs nyomás -, amellyel az egész régió szembenéz. A kihívások kezeléséhez stabilitásra van szükség – jegyezte meg.

A magyar államfő kiemelte, hogy mindehhez forrásokra is szükség van: Magyarországnak is hozzá kell jutnia a neki jogosan járó EU-s forrásokhoz.

A Szlovénia által is szorgalmazott nyugat-balkáni EU-bővítéssel kapcsolatban Novák Katalin jelezte Magyarország támogatását, hozzátéve: „elemi érdeke Európának”, hogy az EU megadja a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának, Szerbia csatlakozási folyamatát pedig felgyorsítsa.

Borut Pahor köszönetet mondott azért, hogy a magyar államfő Szlovéniába látogatott első, szomszédos országba tett hivatalos útján.

„Nagyon összetett geopolitikai időket élünk, ezért szükségünk van a barátokra” – mondta el, hozzátéve: nem kell mindenben azonos álláspontot vallani, de törekedni kell a megértésre és a kölcsönös tiszteletre.

Borut Pahor örömét fejezte ki, amiért Novák Katalin fenntartások nélkül támogatta a Bosznia-Hercegovina EU-csatlakozásával kapcsolatos szlovén álláspontot, és azt is kiemelte, hogy példás mindkét anyaország viszonya a nemzeti közösségeikhez.

Újságírói kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta: „nem a béke és az igazság áll egymással szemben, hanem a béke és a háború. Mi a béke és az igazság pártján állunk. A magyarok mielőbbi békét szeretnének ” hangsúlyozta.

Borut Pahor hozzátette: Oroszország „illegitim, erkölcstelen módon” megtámadta szomszédját, ezzel megtámadta a közös európai értékeket is. Össze kell fognunk, hogy igazságos béke jöjjön létre, mert a béke csak a megtámadott ország jogainak és elvárásainak biztosításával lesz tartós – jegyezte meg.

Borut Pahor a Szlovénia és Horvátország közötti kerítés tervezett lebontásával kapcsolatban elmondta, kormánya szerint jelenleg nincs olyan migrációs nyomás, amely indokolná annak megtartását. Novák Katalin ezzel kapcsolatban kifejtette: Magyarország tiszteletben tartja Szlovénia döntését, de saját határán inkább megerősíti az őrizetet.

Novák Katalin péntek délelőtt Ljubljanában megkoszorúzta a Háborúkban elesett áldozatok emlékművét, a Borut Pahorral folytatott megbeszélés után pedig Robert Golob szlovén miniszterelnökkel, majd Urska Klakocar Zupancic házelnökkel tárgyalt.

Péntek délután Lendván a magyar államfő a Rába-vidéki szlovén nemzeti közösség és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) képviselőivel találkozik, végül Borut Pahorral és Horváth Ferenccel, az MMÖNK elnökével részt vesz a közösség új székházának átadásán.

Korábban írtuk