Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán jelentkezett be a budapesti Hungexpóról, ahol vasárnapig tart a 29. FeHoVa kiállítás, megfogalmazása szerint a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak, természetkedvelőinek leghangulatosabb találkozója.

Hirdetés

A főtanácsadó hangsúlyozta, hogy a kormány eddig is meghallgatta a horgászok és a vadászok kéréseit, az együttműködés eredményes és folyamatos, a felek mindig számíthatnak egymásra.

Videóüzenetében Szűcs Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz) a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökeként értékelte a kormánnyal folytatott párbeszédet. Mind a természetvédelem, mind a halfogyasztás szempontjából jó döntés volt, hogy a horgászokhoz került a természetes vizek kezelése – fejtette ki. Hozzátette, hogy sok mindent fognak még kérni a kormánytól, egyebek között azért, hogy megőrizhessék a következő nemzedékek számára Magyarország természetes vizeit.

Korábban írtuk