A közlemény szerint a KIM egyszerűsített a pályázati feltételeken, és a visszajelzések alapján bővítette azoknak a tehetséggondozó tevékenységeknek a körét, amelyekkel a pedagógusok sikeresen pályázhatnak a havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra.

Hirdetés

Felhívták a figyelmet arra, hogy az ösztöndíj elnyerése nem jár többletfeladattal a támogatásban részesülő pedagógusoknak, ugyanakkor ösztönzést jelenthet a megkezdett munka folytatására annak érdekében, hogy Magyarországon egyetlen tehetség se vesszen el.

A pályázat megtalálható az emet.gov.hu oldalon – jelezték.

A tárca kiemelten várja azoknak a tanároknak a jelentkezését, akik tehetséggondozó képzésen vettek részt, tehetségmentorálást végeznek, tehetségműhelyt vezetnek, sikeresen készítették fel diákjaikat tanulmányi versenyekre, valamint várja azoknak a pedagógusoknak a pályázatát is, akik úgynevezett kedvezményezett, fejlesztendő, vagy komplex programmal fejlesztendő járásban dolgoznak.

A pályázatok elbírálásánál figyelembe veszik – a benyújtott pályázatok számára tekintettel – a pályázatok benyújtásának időbeli sorrendjét, valamint a feltételeket úgy határozták meg, hogy a pályázatot az ország minden térségéből egyenlő eséllyel lehessen benyújtani.

Úgy fogalmaztak, hogy Magyarország kormánya és a Nemzeti Tehetség Programot működtető KIM elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, hiszen a nemzet kiválóságai azok, akiken keresztül a jövő reménye a jelenben is megnyilvánul. Ezért közös nemzeti érdek és hosszú távú befektetés a fiatalok felkarolása, tehetségük kibontakoztatása – tették hozzá.

A tárca kiemelt célkitűzésének nevezték, hogy a tehetséges magyar fiatalokat segítő tehetséggondozó szakemberek erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljenek; ezt szolgálja a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj, amely a Nemzeti Tehetség Program keretein belül támogatja és tehetséggondozó munkájuk folytatására ösztönzi a pedagógusokat.

A tehetséggondozás ugyanis nem képzelhető el olyan elhivatott oktatók nélkül, akik felismerik a diákok értékeit és egyengetik a tehetségek útját – írták.

Korábban írtuk