Kálmán Olga (DK) véleménye szerint Völner Pál volt igazságügyi államtitkár „nem hajlandó egyedül elvinni a balhét” az utóbbi évtizedek legsúlyosabb korrupciós botrányában, ugyanis bíróság elé idéztetné egykori főnökeit, Varga Judit igazságügyi minisztert és a tárca volt vezetőjét, Trócsányi Lászlót. Völner Pál nem hajlandó eljátszani, hogy Varga Judit és Trócsányi László tudta és beleegyezése nélkül lépett szövetségre a végrehajtók vezérével, Schadl Györggyel, hogy együtt semmizzék ki a tartozásba sodródott magyar embereket – mondta.

Hirdetés

Azt kérdezte, Orbán Viktor miniszterelnök tudott-e Völner Pál, Varga Judit és a végrehajtók korrupt üzelmeiről? Ki irányítja a kormányt? – tudakolta.

Orbán Viktor miniszterelnök közölte, „az én kormányom, Magyarország kormánya és a magyar nép megbízásából én irányítom a kormány működését”.

Közölte, a kormány döntései világos elvek mentén születnek, amelyek közül az első és legfontosabb elv, hogy a jogszabályok mindenkire vonatkoznak. Elmondta, örül annak, hogy az ügyészség ellátja a feladatát. Hozzátette: a konkrét üggyel kapcsolatban a képviselő forduljon a legfőbb ügyészhez.

Korábban írtuk

Kálmán Olga viszonválaszában azt mondta, a miniszterelnök akármennyire is védi az embereit, nem fogja tudni ezt a nagyon-nagyon sötét ügyet lemosni se a kormányáról, se a pártjáról, se saját magáról.

Orbán Viktor felszólalását azzal kezdte, régóta tudja, hogy

„ez nem azonnali kérdések, hanem azonnali sértések órája, ami zajlik”.

Hangsúlyozta, minden parlamenti képviselő, minden kormánytag és a kormány feje is esküt tesz hivatalba lépéskor, az eskü szövegének része, hogy „a törvényeket megtartom és megtartatom”. „E szerint végeztem a munkámat és e szerint fogom végezni a jövőben is” – fogalmazott.