Orbán Viktor szerint „mindannyian tudtuk, hogy a koronavírus-járvány nehéz feladat elé állítja ezen a voksoláson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezette magyar pártok szövetségét, ugyanakkor még inkább megerősítette az elmúlt hónapok példaértékű összefogásának létjogosultságát is, amelynek hála az erdélyi és partiumi magyarságnak a következő időszakban is lesz beleszólása a róla szóló döntésekbe”.

Hirdetés

„Engedje meg, hogy a választási eredményhez szívből gratuláljak, további munkájához pedig jó egészséget és sok sikert kívánjak” – zárta az RMDSZ elnökének írt levelét a magyar kormányfő.

Korábban írtuk