Hirdetés

A miniszterelnök az eseményt követő sajtótájékoztatón a koszovói helyzettel kapcsolatban rámutatott: Magyarország figyelemmel követi az ott történteket, és látja azokat a sérelmeket, amelyeket a szerbek elszenvednek. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartja a nemzetközi közösség részéről, hogy egy kevesebb mint négyszázalékos részvétellel lezajlott választást legitimként fogadjanak el. A magyarok látják és értik a problémát – húzta alá. Egyben arra kérte Aleksandar Vucic szerb elnököt, hogy fontolja meg annak lehetőségét, hogy Szerbia szabadon engedje azt a három koszovói rendőrt, akit a múlt szerdán fogtak el Szerbiában. Véleménye szerint ugyanis ez segítene Szerbiának a nemzetközi politikában. Ez utóbbi kérésre a szerb köztársasági elnök azt válaszolta, hogy az elfogott rendőrök ügye a szerbiai igazságszolgáltatási szervek hatáskörébe tartozik.

A magyar-szerb kapcsolatokról szólva Orbán Viktor kiemelte: amint Magyarország és Szerbia rájött arra, hogy nem lehetnek a történelem foglyai, azonnal elkezdett fejlődni az országok közötti kapcsolat.

„Ma az egész világon mindenhol arról beszélnek, hogy ki kivel miért nem működik együtt. Decoupling, derisking, ezek a nemzetközi politika szavai. Mi egy jó példát adunk a világnak, hogy nem azt kell megmondani, hogy kivel nem akarsz együttműködni, hanem törekedj arra, hogy minél több országgal tudjál együttműködni” – húzta alá.

„Amit én az elmúlt hosszú évek során tapasztaltam, az az, hogy a két ország DNS-ében vannak közös dolgok. Úgy látom, hogy a szerbeknek a szabadság, a szuverenitás és a függetlenség benne van a DNS-ében, és ez így van a magyarokkal is” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy amikor Aleksandar Vucic szerb elnök arról beszél, hogy a magyarok megadják a tiszteletet a szerbeknek, annak oka ez a közös DNS.

Orbán Viktor kiemelte, hogy ez volt a harminckettedik alkalom, amikor Aleksandar Vuciccsal találkozott.

„A politikában a barátság és a szövetség csak kemény munkával érhető el” – szögezte le. Amikor (Magyarország és Szerbia) úgy döntöttek, hogy nem akarnak a történelem foglyai lenni, hanem alakítani akarják azt, akkor elkezdődött az az együttműködés, amely ma is működik – tette hozzá.

A miniszterelnök rámutatott, hogy kedden a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács ülésének keretében fontos dolgokat kapcsoltak össze.

„Szerbia nem tagja a NATO-nak, Magyarország igen. Szerbia nem tagja az Európai Uniónak, Magyarország igen. Szerbia egy ortodox keresztény ország, Magyarország egy római keresztény ország. Szerbia a Balkánon van, Magyarország pedig Közép-Európában. Ezek a különbségek nem nehezítik az együttműködést, hanem értéket adnak” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy ha összekapcsolják ezt a két különböző országot egy stratégiai együttműködés keretében, akkor hatalmas energiák szabadulnak fel, és ebből a szerbeknek és a magyaroknak is csak előnye származhat.

A palicsi találkozón tizenkét együttműködési megállapodást írt alá a magyar és a szerb fél. Ezek között magára a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalakítására vonatkozó dokumentum is szerepel, emellett pedig a külügyi együttműködésre, a határvédelemre, a határforgalom ellenőrzésére, a Magyarország és Szerbia közötti kőolajvezeték kiépítésére, az európai integrációra, a minősített adatok cseréje és védelmére, az infrastruktúrára, a mezőgazdaságra, a védelemre, valamint a vámügyi együttműködésre vonatkozó megállapodásokat írták alá az illetékes miniszterek és intézményvezetők.

Szerződés született e mellett a Szerbiai Gázművek és az MVM között a közös SERBHUNGAS Újvidék Kft. megalakításáról.

Korábban írtuk