Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hirdetés

A kormányfő a megbeszélés után tett sajtónyilatkozatában az orosz–ukrán háborúra utalva azt mondta: a magyarok aggodalommal figyelik azt, ami történik, hogy százezrek halnak meg, válnak özveggyé és sok százezer gyermek válik árvává. Nem látjuk, hol van ennek a háborúnak a vége – tette hozzá. Orbán Viktor kijelentette:

„A legfontosabb kérdés ma a béke, ugyanakkor egész Európa a háború nyelvét beszéli.”

Hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy Magyarország mellett Szlovákia is a béke hangján beszél. Jelezte: biztosította tárgyalópartnerét arról, hogy Magyarország ki fog tartani a békepolitika mellett, és jelezte, szeretné, ha együtt tudnának dolgozni a béke érdekében.

A veszélyek korában élünk, és ilyenkor a jószomszédi kapcsolatok felértékelődnek – hangsúlyozta, azt ígérve, hogy Magyarország a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy jó szomszédja legyen Szlovákiának.

Korábban írtuk

Közölte: a szlovák parlamenti elnökkel folytatott megbeszélésen a szuverenitásról is beszéltek, Brüsszelben ugyanis bizonyos kérdésekben – ideértve a külpolitikát is – el akarják venni a tagállamoktól a vétójogot, azt, hogy egyhangúságnak kelljen lennie.

Hangsúlyozta: ebben az ügyben mindketten a szuverenitást tartják fontosnak.

Megköszönte, hogy Szlovákia segít megvédeni Magyarország déli határát és felidézte, hogy Peter Pellegrini miniszterelnöksége alatt szlovák rendőröket küldtek Magyarországra ennek érdekében. „Ma azért nem járkálnak kontrollálatlanul mindenfajta migránsok tíz- vagy százezrei Közép-Európában”, mert segítséget kaptunk, hogy meg tudjuk védeni a déli határainkat – mondta. Azt is felidézte: „együtt harcoltak” Szlovákiával a migránsok betelepítéséről szóló kötelező kvóták ellen is.

Jelezte: Magyarország és Szlovákia számára az energiaszabadság egyformán fontos, ezért együttműködnek az energia kérdésében is, ideértve a nukleáris beruházásokat.

A kormányfő megköszönte, hogy 2010 óta 18 új határátkelőt tudtunk nyitni a szlovák–magyar közös határszakaszon.

Felidézte: miniszterelnökként is együtt dolgozhatott Peter Pellegrinivel, a közös kormányzás időszakában pedig a két nép között „a távolság csökkent”, a barátság erősödött, és megtalálták azokat a közös pontokat, amelyekre föl lehet építeni a közös jószomszédi viszonyt.