„A köztársasági elnök kegyelmi döntése körül vita alakult ki. Ezt a vitát minden magyar ember számára megnyugtatóan le kell zárni” – áll a kormányfő által jegyzett törvényjavaslat indoklásában, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.

Hirdetés

Az indoklás azt is leszögezi: Magyarországon a gyermek a legfontosabb, a gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni. „Alaptörvényünkben kell világossá tenni, hogy a gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem!” – áll az indoklásban.

„Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól. Egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek a büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak” – olvasható az alaptörvény módosításáról szóló javaslat indoklásában.

A javaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Korábban írtuk