Orbán Viktor miniszterelnök szerint az idei év arról fog szólni, hogy Magyarországot térdre akarják kényszeríteni ellenfelei, akik elvennék hazánk szuverenitását. 

Hirdetés

Magyarország ellenfelei a háború okozta válságot akarják felhasználni arra, hogy visszalökjék hazánkat a Gyurcsány-korszakba, amikor a magyarok sorsáról külföldön döntöttek.

A Magyar Nemzet információi szerint a kormányfő ezt nevezte meg a következő év tétjének Esztergomban, a Fidesz–KDNP szokásos zárt körű kihelyezett frakcióülésén.

A politikai évad a már megszokott módon azzal indult, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypárti frakciók előtt értékelte az előttük álló időszakot. Beszédét a polgári napilap értesülései szerint azzal indította, hogy az

„idei évnek hatalmas tétje van, ugyanis a Soros-birodalom, megerősítve a kormányzó amerikai demokratákkal, Góliátként indít támadást az európai országok többségében a jobboldali média és sokszor pénz nélkül politizáló lelkes nemzeti pártok ellen. Látható, ahol ennek tétje van, Amerikában, Trumpot egyenesen börtönbe akarják küldeni, nehogy veszélyeztesse Soros és a demokraták hatalmát. A globalistáknak az Európai Bizottság és az amerikai elnök kell, az oda vezető úton pedig Magyarország a tüske a köröm alatt” – értékelte hazánk helyzetét ebben a küzdelemben a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint ennek az az oka, hogy „Európában ma Magyarország a legszabadabb ország”.

– Van kerítés a határon, nincs bevándorlás, van helyette családpolitika. Nincs genderideológia az iskolákban, nem szállítunk fegyvert Ukrajnába, nem akarunk belekeveredni a háborúba – sorolta a kormányfő.

– Mi, magyarok, ma befolyásmentesen, szabadon dönthetünk a sorsunkról. Ezért akarnak bennünket elhallgattatni, sőt ebben az évben megpróbálnak minket megtörni. Ezt azonban mi nem fogjuk hagyni – összegezte az ország előtt álló helyzetet.

Korábban írtuk

Orbán Viktor ezután rátért arra, kik Magyarország ellenfelei, akiktől meg kell védeni a magyar szuverenitást. Értékelése szerint ők a Soros-birodalom, a brüsszeli bürokrácia és a szövetségeseik.

– Ők azok, akik meg fogják támadni gazdasági szuverenitásunkat, fel akarják számolni a kulturális szuverenitásunkat, és el akarják venni a politikai szuverenitásunkat – folytatta, részletesen kifejtve, mit is jelent mindez a gyakorlatban.

– Gazdasági szuverenitásunkat támadják, amikor el akarják törölni a rezsicsökkentést, amikor a multinacionális cégeket védik, hogy szabadon emelhessék az árakat, és kereshessenek az embereken – mondta.

Ki akarják csavarni a kezünkből azokat a szabályozó eszközöket, amelyekkel a családokat védjük. És ha mindez nem lenne elég, be akarják engedni a magyar piacra a GMO-tartalmú, dömpingáras gabonát, és azt is meg akarják mondani nekünk, hogy honnan vásárolhatunk energiahordozókat és mennyiért – sorolta.

– Kulturális szuverenitásunkat akarják felszámolni akkor, amikor erőszakkal akarnak betelepíteni Magyarországra bevándorlókat, sőt létrehoznák nálunk Európa legnagyobb migránsgettóit – tette hozzá.

Szerinte ránk akarják kényszeríteni genderideológiájukat, és még azt is ők akarják nekünk megmondani, hogyan működjenek és mit taníthatnak az egyetemeinken, akár a magyar diákokat is kizárva a közös európai ösztöndíjprogramokból céljaik elérése érdekében.

Politikai szuverenitásunkat akarják elvenni akkor, amikor nyilvánvaló jogsértéssel tartják vissza a Magyarországnak járó forrásokat, miközben arra kényszerítenek bennünket, hogy fizessünk Ukrajnának, ráadásul vita nélkül vennék fel Ukrajnát az unióba, holott semmilyen, más tagállamokkal szemben támasztott követelménynek nem felel meg.

– Végezetül – zárta felsorolását a miniszterelnök – külföldről küldött pénzekkel gátlástalanul befolyásolják a magyar közéletet. Itt persze nem számít a pénz, a diákoknak és pedagógusoknak, kórházaknak járó forrásokat nem adják oda, de a dollárbaloldalt, dollármédiát és „dollárcivileket” kifizetik.

A kormányfő beszédében ismét nyomatékosította, hogy a kesztyűt fel kell venni minden egyes témában, nem szabad engedni Magyarország döntési szabadságából. Ehhez persze a kormányfő szerint szükség van arra, hogy a magyar családok mellettük álljanak.

– A háború, a bevándorlás, a gender és a külföldi befolyásszerzés ügyében a magyar emberek nem hisznek a Soros-féle szirénhangoknak, nem hisznek Brüsszelnek, és nem hisznek a Gyurcsány-féle dollárbaloldalnak sem – mondta a miniszterelnök.

– De hogy mindez mit jelent számunkra? – tette fel a kérdést. – A magyar szabadságért folytatott küzdelem nemcsak Brüsszelben vagy Amerikában fog eldőlni, hanem itt, Magyarországon, a mi településeinken.

A globális elit hívei nemcsak a brüsszeli elit vagy az amerikai demokraták soraiban vannak, hanem egy sor magyarországi településen is, gondoljunk csak például az irányítás nélküli Budapestre, ahol dugók, piszok és káosz uralkodik.

Vagy ott vannak az álcivilek és a magukat függetlennek mondó helyi médiumok, melyek a semmiből jöttek, és céljuk a feszültségkeltés és riogatás a nemzeti érzelmű önkormányzatok ellen. Ezeket mind Brüsszelből vagy a Soros-hálózaton keresztül finanszírozzák, helyőrségeket létrehozva ott, ahol a nemzeti erők vannak hatalmon.

Orbán Viktor azzal zárta beszédét, hogy a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás tétje egy és ugyanaz: Magyarország szuverenitásának megőrzése.

– A közös értékek alapján állva 2024-et itthon és Európában is meg kell nyerni, nem magunkért, hanem az országért – mondta a kormányfő.