A közlemény szerint az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy 300 ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek. Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – vármegyei rendőr-főkapitányságok, Budapesti Rendőr-főkapitányság, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – állományát is.

Hirdetés

Az egység összehangoltan dolgozik a bűncselekményre utaló elsődleges jelzéstől a felderítésen át egészen az ügy vádemelési szakaszáig – tették hozzá. Közölték azt is, hogy az online térben elkövetett jogsértések – ezen belül leginkább a vagyon elleni online csalások száma – az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett. A rendőrséghez az elmúlt időszakban rendkívül sok ilyen típusú feljelentés érkezett, a sértetteknek okozott kár mostanra elérte a több milliárd forintot.

Eddig is több fronton küzdött a jelenség ellen a rendőrség: intenzív bűnmegelőzési kampányaikban széles körben bemutatták a főbb csalási formákat, az iskolai programjaikba beépítették az online biztonság oktatását – írták. Hozzátették: kibervédelmi nyomozóik éjjel-nappal dolgoztak a bűncselekmények felderítéséért és az elkövetők felelősségre vonásáért.

Tavaly a rendőrség is csatlakozott a KiberPajzs elnevezésű együttműködéshez, amelyben intézmények és piaci szereplők indítottak közös kampányt a lakosság kiberbiztonságának növeléséért. Az együttműködő szervezetek között gyors és hatékony jelzőrendszer alakult ki, a lakosság kibertudatosságának növeléséért is összehangoltan dolgoznak – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk