Hirdetés

Azt írták, a szeptember végétől október elejéig tartó, összehangolt, országos bűnügyi akciósorozat célja a kábítószerekkel, az új pszichoaktív anyagokkal és a gyógyszerhamisítással kapcsolatos bűncselekmények felderítése, felszámolása és megelőzése, a terjesztés visszaszorítása volt.

Hozzátették: a razziában több mint kétezer rendőr vett részt az egész országban, a munka dandárját azonban azok a civil ruhás nyomozók végezték, akik összegyűjtötték a bizonyítékokat, amelyek alapján felszámolhatták a bűnbandákat.

A rajtaütések eredményeként a nyomozók 226 ügyben 298 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 109-et vettek őrizetbe, és 91-et letartóztatott a bíróság.

A razziában a többi között 435 tő kannabisznövényt, 65 kilónyi marihuánavirágzatot, 10 kilogramm amfetamin típusú anyagot, 2-2 kiló kokaint és herbált, 3 kiló katinonszármazékot és több mint 11 kilónyi ketamint foglaltak le. Ezek feketepiaci összértéke mintegy 600 millió forint – írták. Hozzátették, a nyomozók találtak kisebb mennyiségben anabolikus szteroidot, fogyasztószert és potenciafokozó szereket is.

Korábban írtuk

Az összehangolt rajtaütéseknek köszönhetően csaknem 140 millió forint készpénzt, 28 millió forint értékben gépkocsit, 22 millió forint értékben ékszert, 23 millió forint értékben egyéb vagyontárgyakat, ezen túl egy éles és több gáz-riasztófegyvert, valamint egy tablettázó- és darálógépet is lefoglaltak.

Az ORFK a közleményben beszámolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ketaminfogásáról is, amelyet történelminek nevezett. Azt írták, hogy a NAV munkatársai három, Hollandiából érkező küldeményben több mint 10 kilogramm kábítószert találtak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. Az egyik küldeményben képkeretekből, két másikban pedig férfiingek csomagolásából került elő a rekordmennyiségű – az összesen több mint kétszázmillió forint feketepiaci értékű – kábítószer. A pénzügyőrök a csomagok súlya miatt fogtak gyanút, az átvizsgáláskor kiderült, hogy az esküvői képek csomagolása több mint három kiló barna, kristályos anyagot, MDMA-t rejt. A másik két csomagból, az ingek mellől pedig csaknem négy-négy kilogramm fehér, finomszemcsés, kristályos anyag, ketamin szóródott ki. Ekkora ketaminfogásra még nem volt példa a budapesti repülőtéren – írta az ORFK.

Beszámoltak arról is, hogy a razzia heteiben, szeptember elején minden idők legnagyobb értékű kábítószerfogása történt Budapesten, a csepeli szabadkikötőben. Az egyik munkás vette észre, hogy egy Ecuadorban feladott konténer teteje megrongálódott. Meg akarták hegeszteni, és akkor vették észre, hogy gyanús csomagok vannak benne, ezért értesítették a rendőrséget. A rendőrök 71, egyenként körülbelül egykilós csomagot találtak, amelyekről a szakértői vizsgálat kimutatta, hogy nagy tisztaságú kokaint tartalmaznak. Utcára kerülése előtt a kábítószert a bűnözők öt-hétszeresére hígították volna, tehát a fővárosi rendőrök a lefoglalással csaknem 500 ezer adag, hígítástól függően 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból – írták.

Az ORFK közleménye beszámolt arról is, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 16 kilogramm kábítószert foglalt le a razzia során. Abban az ügyben összesen 25 ember ellen indult büntetőeljárás drog birtoklása, illetve kábítószer-kereskedelem miatt, közülük 18-at letartóztatott a bíróság. A gyanúsítottaktól lefoglalt készpénz, valamint a különböző vagyontárgyak összértéke pedig megközelíti a 30 millió forintot – közölték.