Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Juszef al-Samali jordániai ipari és kereskedelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy bár az utóbbi néhány évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, Magyarország nemcsak kivédte a súlyosan negatív hatásokat, hanem képes volt erősödni is.

Aláhúzta: ennek kézzelfogható bizonyítéka, hogy tavaly a magyar gazdaság nagy mesterhármast ért el, megdőlt a foglalkoztatottság, a beruházások és az exportteljesítmény rekordja is.

Utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy idén április végéig 12 százalékkal bővült a magyar kivitel, ami a valaha mért legmagasabb első négyhavi adat.

„Továbbra is az az első számú feladata a magyar külgazdasági stratégiának, hogy a magyar vállalatokat segítse az exportpiacok megtalálásában, a nemzetközi vállalatközi együttműködések felépítésében, és ebből a szempontból a Közel-Kelet az egyik stratégiai célpontunk” – szögezte le.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a délutáni Magyar–Jordán Üzleti Fórum során a két ország megállapodást ír alá a vállalatközi együttműködés fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról. Ezenfelül a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződés véglegesítéséről is megegyeztek a felek.

Üdvözölte, hogy tavaly 15 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, és idén is 43 százalékos emelkedést regisztráltak eddig. Hangsúlyozta, hogy főleg a magyar gyógyszeripari áruk és tejtermékek kivitele ugrott meg az utóbbi időszakban.

Majd elmondta, hogy összeült a két kormány vízipari munkacsoportja is, amelynek fő feladata a fejlett magyar vízgazdálkodási technológiák elterjesztése Jordániában a fennálló kihívások kezelése céljából.

Illetve arra is kitért, hogy megállapodások születtek az agrárkutatás, a mezőgazdasági modernizáció és az élelmiszerbiztonság területén is a két ország egyetemei és kutatóintézetei között, amitől ugyancsak a közel-keleti ország előtt álló nehézségek enyhítését várják.

A miniszter végül tudatta, hogy idén mintegy 50 százalékkal több turista érkezett hazánkba Jordániából a tavalyinál, ebben pedig annak is nagy szerepe lehet, hogy hetente már összesen hat repülőjárat van a két ország nagyvárosai között.

„Azt is pontosan tudjuk, hogy a jó gazdasági együttműködés fontos alapja a stabilitás és a biztonság, ezért támogatjuk a kezdeményezéseket, amelyek Jordánia biztonságához hozzájárulnak” – jelentette ki.

Erre példaként hozta fel, hogy miután az afgán haderő finanszírozására szánt pénzt a kivonulás ellenére sem kapják vissza a NATO-tagok, a kormány ebből 40 millió forintnyit Jordánia védelmi képességeinek fejlesztésére irányított át.

Végül pedig bejelentette, hogy további három évvel meghosszabbítják a felsőoktatási együttműködést, amelynek keretében évente 400 hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken.