Az ország legnagyobb futárflottája a II. kerületben csak elektromos járművel kézbesít – adta hírül közösségi oldalán, illetve a városrész lapjában Őrsi Gergely MSZP-s polgármester. A beszámoló szerint első körben 25 elektromos autó állt szolgálatba, melyek „károsanyagkibocsátás-mentesen juttatják célba a kerületbe érkező csomagokat”.

Hirdetés

A tavaly februári bejelentés most azért lehet érdekes, mert mint a Mandiner emlékeztet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói egy praxisától eltiltott ügyvédre is lecsaptak a napokban. Róla pedig kiderült: ő nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

„Márpedig a szocialista vezetésű második kerület tavalyi bejelentése a következő mondattal végződött:

»Dr. Vig Mór, a flottakezelő vezetője január 27-én a Klebelsberg Kultúrkúria udvarán mutatta meg az új járműveket, melyek a megállapodás értelmében hozzá fognak férni az önkormányzat saját használatú töltőihez.«

Az Opten céginformációs bázis tanúsága szerint számos bedőlt vállalkozáshoz kötődő, a praxisától eltiltott ügyvéd a NAV közlése alapján olyan gazdasági társaságot működtethetett, ami az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. A balos vezetésű II. kerület korábbi közlése szerint pedig Vig emellett egy flottakezelő cég vezetője is, igaz, a hivatalos tájékoztatásból az nem derül ki, pontosan melyik cégről van szó. További adalék, hogy Facebook-profilja szerint Vig Mór ismerőse Őrsi Gergelynek” – írja a Mandiner.

Korábban írtuk

Üzletszerűen elkövetett csalás a gyanú

Visszatérve a Vig-féle lebukásra: a NAV közlése szerint a számlák mögött tényleges gazdasági tevékenység nem mutatkozott, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt. A férfi irányítása alatt álló gazdasági társaság teljesítés nélküli számlákat fogadott be, számlákat állított ki, banki tranzakciókkal, valótlan nyilatkozatok benyújtásával manipulálta a pénzügyi ügyleteket.

A nyomozóhatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetése és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 37 éves férfi ellen. A bíróság a feltárt körülményeket megvizsgálva a letartóztatása mellett döntött, így került sor a videón is közzétett rajtaütésre.

mandiner.hu

A cikk keddi megjelenése után az önkormányzat az alábbi tájékoztatást küldte a lapnak:

„A flottakezelő elkezdte a kerületbe csomagot szállító járműveinek lecserélését, ennek bemutatása történt meg 2022 februárjában. A beszámolókban nem felmatricázott autókat mutattunk be, melyek legjobb tudomásunk szerint munkába is álltak, és ennyivel kevesebb belső égéső motorral üzemelő futárautó kézbesített a II. kerületben. Örömmel állunk az elektromobilitás ügye mellé az esetek jelentős részében, hiszen fontos lépéseket tehetünk lakókörnyezetünk tisztább levegője érdekében. A flottakezelő végül elállt a lehetőségtől, mely szerint bizonyos szállítóautók hozzáférhettek volna a kerületi fenntartású töltőkhöz, így nem volt szükség együttműködési megállapodás megkötésére. Ennek megfelelően a II. kerületi önkormányzat nem fizetett a cégnek, és a töltőhasználat lehetőségét sem biztosította.”

A teljes cikk ITT olvasható.