Magyar-kirgiz külügyminiszteri sajtótájékoztató

Magyar-kirgiz külügyminiszteri sajtótájékoztató

Posted by Szijjártó Péter on Wednesday, April 7, 2021
Hirdetés

A magyar miniszter elmondta, hogy ez az alap hitelt, tőkeági finanszírozást és más pénzügyi eszközöket tud majd biztosítani magyar vállalatok kirgizisztáni beruházásaihoz, és az általa megnyíló komoly külgazdasági lehetőségekkel hozzájárul Magyarország gazdasági dimenzióváltásához, újbóli növekedési pályára állításához.

Szijjártó Péter és kirgiz hivatali partnere, Ruszlan Kazakbajev bejelentették, hogy Magyarország bővíti tavaly megnyitott biskeki nagykövetségét, és szeptembertől Magyarországon kívül legalább négy másik európai uniós ország nevében is ki fog adni vízumot.

„A koronavírus-világjárvánnyal szembeni globális küzdelem megnövelte a nemzetközi együttműködés fontosságát, s ezt most már Európában is kezdi mindenki megérteni. Tavaly egész Európa keleten próbált maszkokat, védőruházatot, lélegeztetőberendezéseket vásárolni, és egyre többen beszélnek arról Európában, hogy a keleti vakcinákat is alkalmazni kellene a járványnak ebben a kritikus fázisában” – jelentette ki Szijjártó Péter.

„Egyre több érv merül fel az eurázsiai együttműködés erősítésére, és ennek egyik rendkívül fontos alappillére Magyarország és Kirgizisztán stratégiai partnersége. Hiszen Magyarország tagja az Európai Uniónak, Kirgizisztán pedig az Eurázsiai Gazdasági Uniónak” – mondta.

Korábban írtuk

A két ország jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulóját. Mindig a kölcsönös tiszteletre alapozták együttműködésüket, és erőfeszítéseik eredményét jól érzékelteti, hogy csak az idei év eleje óta két és félszeresére tudták növelni kereskedelmi forgalmukat – hívta fel a figyelmet a magyar miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte a gyógyszeripari együttműködést. A Richter Gedeon 24 éve van jelen a kirgiz piacon, most a hetedik legnagyobb részesedéssel bír ott, tavaly másfél millió doboz gyógyszert adott el Kirgizisztánban.

Intenzív tárgyalások folynak a közvetlen légi összeköttetés megteremtéséről a két ország között. A Wizzair előkészíti a Biskek és Budapest, valamint a Biskek és Abu-Dzabi közötti járatainak létrehozását – mondta.

Kifejtette, azzal, hogy Magyarország megfigyelőként csatlakozott a Türk Tanácshoz, amelynek Budapesten van az európai központja, kibővítette külpolitikai mozgásterét, külgazdasági lehetőségeit. Budapest támogatja a türk befektetési alap és a türk fejlesztési bank létrehozását is, és készen áll a részvételre bennük a miniszter szavai szerint.

Két kirgiz egyetemmel is megállapodás született a magyar nyelv oktatásának megindításáról, valamint egy magyar kulturális központ létrehozásáról Biskekben.

„Ezenkívül örömünkre szolgál, hogy a magyar kormány által kirgiz diákoknak felajánlott 150 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas helyre az idén már 483 diák jelentkezett” – mondta Szijjártó Péter.

A sajtótájékoztatót megelőzően a magyar diplomácia vezetője a fejlesztési alapon kívül megállapodásokat írt alá kirgiz partnereivel a nemzetközi közúti szállításról és árufuvarozásról, a mérésügyi együttműködésről és a külügyminisztériumok közötti együttműködésről a 2022-23-as évekre vonatkozóan.

Víztisztító berendezést adott át kirgizisztáni látogatásán csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közép-ázsiai ország hadseregének mobilkórháza számára.

„Most az egész világ a koronavírus-járvány elleni védekezésre koncentrál, de közben nem szabad megfeledkeznünk azokról a fenyegetésekről, amelyek korábban keletkeztek, és továbbra is itt vannak: a terrorizmus, a szélsőséges ideológiák terjedése és a különböző fegyveres konfliktusok” – jelentette ki a miniszter az átadó ünnepségen.

Magyarország és az Európai Unió az elmúlt hat évben közvetlenül szembesült ezeknek a biztonsági fenyegetéseknek a következményeivel. Ugyanis világszerte tömeges migrációs hullámokat indítottak el, amelyek Európának súlyos biztonsági és kulturális kockázatot jelentenek. Sőt, ezek a migrációs hullámok a világjárvány terjedését is gyorsítják – tette hozzá.

„Ma Afganisztán az egyik legfőbb forrása a világon a biztonsági fenyegetéseknek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a közép-ázsiai országok mekkora erőfeszítéseket tesznek ezeknek a fenyegetéseknek az elhárítására, továbbterjedésük megakadályozására. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a térség biztonsága és stabilitása az Európai Unió és Magyarország egyértelmű érdeke” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

„Nagyra becsüljük Kirgizisztánnak a békefenntartásban és a stabilitás fenntartásában betöltött szerepét itt a térségben és azon kívül is. Pontosan tudjuk, hogy az ilyen missziók során megsebesülő katonákat a támaszpontoktól távol kell ellátni. Tudjuk, hogy az ilyen típusú egészségügyi berendezések működtetéséhez tiszta vízre van szükség. A mobilkórházak mit sem érnek abban az esetben, ha nem megoldott a vízellátás. Ezért Magyarország úgy járul hozzá Kirgizisztán békefenntartói sikereihez, hogy egy olyan víztisztító berendezést adományoz a hadsereg mobilkórházának működtetéséhez, amely világszerte elismert magyar technológián alapul” – mondta.