Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A kommunizmus bukása Magyarországon kezdődött, a Szovjetunió is beleremegett, ahogy Habsburg Ottó fogalmazott: 1956 a kommunizmus Sztálingrádja – idézte a miniszter.

A bilincsbe vert nép felemelte szavát, nem tűrte az igazságtalanságot. kimondta, hogy elég volt! A világ csodálattal szemlélte a forradalmat, a hősök felnyitották a szemeket: az embertelen rendszer nem tart örökké – tette hozzá.

1956-ban minden csepp vér Európáért is folyt, a közös európai értékeket védtük – hangoztatta Palkovics László.

Magyarország szuverén állam, amely emelkedő pályán áll, és ez nem lehetne így 1956 nélkül. Őrizzük keresztény európai értékeinket – mondta a miniszter.

Ma is szükség van példákra, a történelem nem áll meg – tette hozzá Palkovics László, és megköszönte a díjazottaknak, kinevezetteknek az elkötelezett, alázatos, magas szakmai színvonalú munkát. A nemzetnek szüksége van a példamutatásukra – hangsúlyozta.

A miniszter egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket, továbbá állami kitüntetéseket – Baross Gábor-díjat, Közlekedésért érdemérmet, Magyar prosperitásért érdemérmet és miniszteri elismerő okleveleket – adott át az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából.