Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Újabb hullámokat vet Cseh Katalin frissen megválasztott momentumos EP-képviselő akciója. Mint a Demokrata múlt heti számában olvasható volt, az eredetileg szülész-nőgyógyász végzettségű orvos saját születésnapja alkalmából gyűjtést indított közösségi oldalán az amerikai Planned Parenthood (megfelelő magyar szó híján kb. ’tervezett apaság/anyaság’) nevű abortuszszervezet javára.

Karitatívnak szánt kezdeményezését azonban komoly tiltakozás fogadta. Többen nyílt levélben fordultak a képviselőhöz, ezekben a legenyhébb megállapítás az volt: szerencse, hogy politikai pályára lépett, így nem lesz alkalma a hazai szülészeteken pusztítani… A Citizen Go polgári közösség pedig tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett, máris több ezren támogatták petíciójukat, amelyben elítélik az abortuszklinikákat működtető, az amerikai szervkereskedelemben piacvezetőnek tekinthető Planned Parenthood (PP) szervezetet és támogatóit, közöttük a momentumos Cseh Katalint.

Világbotrány 2.0

Néhány évvel ezelőtt videók kerültek föl a világhálóra a Margaret Sanger ápolónő által a múlt században az Egyesült Államokban alapított PP tevékenységéről. Csakhamar az egész világon végigsöpörtek a felháborodás hullámai. E filmek egyikében a szervezet egészségügyi szolgáltatásainak igazgatója, dr. Deborah Nucatola mesél arról, miként hasznosítja a PP az országot behálózó abortuszklinikáin világra jött gyerekek szerveit és szöveteit.

A világbotrány idén januárban új hullámokat vetett, amikor New York állam demokrata többségű törvényhozása elfogadta az úgynevezett reproduktív egészségügyi törvényt (Reproductive Health Act). A feminista szervezetek az állam „haladó” kormányzójával karöltve hatalmas ünnepséget rendeztek, tűzijátékkal, utcabállal. Mint az ott elhangzott beszédekből kiderült: a törvény megszületését a progresszív, liberális értékek győzelmeként ünnepelték a politikusok és a város lakói.

A „reprodukciós törvény” lényege, hogy a jövőben semmilyen jogszabály nem korlátozza a terhesség megszakítását, a műtét végrehajtható egészen a születés pillanatáig. Az effajta szabályozás nem egyedülálló az USA-ban, Alaszka, Colorado, New Hampshire, New Jersey, Új-Mexikó, Oregon és Vermont államokban, valamint Washingtonban is engedélyezett az érett és életképes magzatok elpusztítása. Egyes államokban a jogszabályok ma már a szülés utáni „abortuszt” sem tiltják, ami színtiszta gyilkosság. Ez annyit jelent: a szülő nő eldöntheti, hogy megtartja-e gyermekét, vagy a halálba küldi. A Planned Parenthood személyzete e jog gyakorlati alkalmazásában is aktívan részt vesz. Arról egyelőre nincs információ, hogy milyen idős korig lehet legyilkolni, azaz „abortálni” a gyerekeket. E kérdés jogi rendezését a jelek szerint a piaci igények felméréséhez kötik a végtelenül romlott jogalkotók…

18 éven felülieknek!

Kérjük, a következő részt csak nagyon erős idegekkel bírók olvassák tovább. Ma már ugyanis több rejtett kamerával készült filmből származó információ látott napvilágot a PP klinikáin folyó öldöklésről. E felvételek valódiságát a PP vezetői is elismerték.

A filmek tanúsága szerint az abortuszra jelentkezők magzata első lépésként méreginjekciót kap a méhfalon keresztül. Az injekció hatásosságáról 24 órás várakozás után győződnek meg az abortőrök. Amennyiben a baba életjelenségeket mutat, újabb adag méreg követi az elsőt. A szülést csak azután indítják meg, ha a gyermek bizonyosan meghalt.

Egy kicsit más a gyakorlat akkor, ha az újszülött mégis túléli a kivégzést, és élve jön világra. Ha van rá esély, hogy meghaljon, akkor egyszerűen sorsára hagyják, minden orvosi segítség nélkül. Ha az anya rendes úton megszüli gyermekét, csak lemond róla, akkor szintén méreginjekcióval segítik a „doktorok” a nők reprodukciós jogának szabad érvényesülését.

Ez a megoldás, amint az egyik felvétel szövegéből kiderül, azért is kevésbé problémás, mint a méhen belüli gyilkosság, mert így nem kell számolni a szervek vagy szövetek roncsolódásával. A magzati szövetek minden darabkája pénzt ér, a sérült darabok viszont nem értékesíthetők, ami jelentősen csökkentheti az elérhető profitot.

Deborah Nucatola elbeszéléséből az is tudható, hogy a szervezet szakemberei mindent megtesznek módszereik finomításáért. Így ma már csak ritkán kell számolni a végtagok vagy a belső szervek komolyabb sérülésével. Ráadásul a Planned Parenthood üzletpolitikája szerint igyekeznek előre szerződést kötni a szervek majdani vásárlóival. Ez a megoldás biztosítja, hogy az abortuszt végző orvos (orvos?) különös gonddal járjon el az igényelt szerv kivételekor.

Napjainkban újabb innováción dolgoznak a PP alkalmazottai. Gyakori, hogy a szülőcsatornában sérül a halott gyermek koponyája, márpedig az agyszövetek iránt különösen nagy a piaci kereslet. A kidolgozás alatt lévő módszerek ezt a veszélyt vélhetően elhárítják, legalábbis ezt mutatják a kísérleti eredmények.

A szervkereskedelemben egyébként komoly értéket képvisel a máj, a szív, ezek „alkatrészenként” is eladhatók, de más belső szervek szintén keresettek. Nagy az érdeklődés a végtagok iránt is, különösen az izomsorvadással vagy ízületi problémákkal világra jött csecsemők gyógyításában van szerepük e testrészeknek.

Mindazonáltal Deborah Nucatola két falat közben elcsicseregte azt is (ebéd közben készült a felvétel), hogy vállalati megrendelőkkel is kapcsolatban áll a szervezetük. A testecskék sejtjeit és szöveteit kiválóan tudják kísérleti célból hasznosítani a gyógyszerkutatók és a biotechnológiai cégek.

Az igazgató asszony szinte dicsekedett vele, hogy a szövetek, testrészek és szervek ára harminc és száz dollár között mozog darabonként. Egyetlen csecsemőből tehát több ezer dollárt is kinyerhetnek szakmájukat értő üzletkötőik segítségével. A Planned Parenthood mindenesetre az Obama-kormányzat idején állami támogatást is kapott áldásos tevékenységéhez, ezt aztán Trump elnök egyetlen tollvonással eltörölte. A megengedő jogi környezetnek és a feminista szervezetek, valamint a gyógyszerlobbi hathatós támogatásának köszönhetően azonban a szervezet egyelőre elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást.

Katalin jó kislány

A PP tevékenységét óriási nemzetközi felháborodás kíséri. Az amerikai társadalom életösztöne is feltámadt. Ma már leginkább a keleti és a nyugati part liberális elitje áll ki a rettenetes gyakorlat mellett. A középosztálybeli, fehér Amerika egyre hatásosabban küzd a PP ellen, az élet védelmében. Vannak államok, mint Alabama vagy éppen Georgia, ahol jelentősen szigorították az abortusztörvényt. A megszakítást csak a magzat első szívdobbanásáig, vagyis a terhesség első heteiben engedélyezik.

Az életvédő szervezetek további tizenhat államban is győzelemre állnak. Igaz, az USA törvényei szerint 32 államnak kell tiltakoznia ahhoz, hogy a legfőbb bírói testület véget vessen a magzatok és csecsemők üzleti célú meggyilkolásának. Mindez azt jelenti: szorul a hurok a szervkereskedelemben élen járó tömeg­gyilkos szervezet körül.

Nem valószínű, hogy Cseh Katalin és a magukat hozzá hasonlóan modernnek és tájékozottnak tartó momentumosok ne értesültek volna az egetverő botrányról és a nemzetközi tiltakozásokról. Az sem tűnik valószínűnek, hogy Cseh Katalin fejéből pattant volna ki az ötlet, hogy gyűjtést indítson az állami támogatástól megfosztott, de több száz abortuszklinika és óriási vagyon fölött rendelkező szervezet javára.

A magyarázat roppant egyszerű. A Citizen Go civil szervezet információi szerint a Planned Parenthood levelet küldött a frissen megalakult Európai Parlament képviselőinek. Ebben a PP szorgalmazza, hogy az EP-képviselők lépjenek fel azért, hogy a nők végre Európában is élhessenek „reprodukciós jogaikkal”.

A levél jó kezekbe került Cseh Katalinnál. A képviselőnő rögtön akcióba lendült. Bizonyára semmiféle nyomot nem hagytak benne egyetemi évei, a szülészeteken töltött rezidens szolgálat. Nem érintette meg őt orvosi esküje sem. Vagy mindezt felülírta elkötelezettsége a liberális és feminista elvek, valamint az évszázad legmocskosabb üzlete mellett.

De vigyázat! Ennyivel nem ér véget ez a történet. Egyes hírek szerint a Planned Parenthoodnak már sikerült megvetnie lábát egyes unión kívüli európai országokban. Az EP-képviselőknek írott levél pedig azt mutatja: a szervezet vezetői óriási piaci lehetőségeket látnak a még mindig jómódú, kellően agymosott uniós polgárokban, miközben az amerikai fehér középosztály tiltakozása miatt idővel csökkenhetnek bevételeik az Egyesült Államokban, vagy netalán be kell zárniuk a csecsemők és az újszülöttek tömeges meggyilkolását végző klinikáikat.

Az eset más tanulsággal is szolgál. Rávilágít arra, hogy a hitleri nemzetiszocializmus csak halvány előképe volt annak a világnak, amit a militáns liberálisok, közöttük a véreskezű momentumosok szánnak nekünk. Polgárok, vigyázzatok! A kommunisták százmillió halottat és több száz millió megnyomorított életet hagytak maguk után. De a magzatok üzletszerű lemészárlásától még ők is irtóztak. Most olyan szörnyetegek készülnek a Momentum színeiben a segítségetekkel hatalomba jutni, akikhez képest Sztálin, Rákosi, sőt maga Hitler is csak kedves nővér volt. Biztos, hogy tömeggyilkosok kezére akarjátok adni Budapestet?

Bomba üzlet

–  A kábítószer- és a fegyverkereskedelem mellett a szervkereskedelem is bekerült a legjövedelmezőbb üzletágak közé – állítja dr. Békeffy Magdolna, a Demokrata orvos szakértője. – Világszerte egyre gyakoribb, hogy az újszülöttek májelégtelenséggel, szívproblémával jönnek a világra, ami többnyire valamilyen magzati fejlődési rend­ellenesség számlájára írható.
Békeffy Magdolna szerint e szervek, illetve egyes részeik nemcsak az Egyesült Államokban keresettek, egy részük a gazdag arab világban talál gazdára, de a szigorú vallási előírások miatt Izraelben is sokan várakoznak beültethető implantátumokra. Emberi szövet ugyanis sokkal ritkábban lökődik ki, mint a műanyagból vagy sertésből kinyertek esetében.
Az orvos azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csak az ép, egészséges szerveknek van keletjük. Az emberi sejteknek és szöveteknek komoly szerepük van a kutatásokban is. Az érintett cégek és intézetek így minden pénzt megadnak értük.

(A cikkben említett nyílt levél megtalálható a www.citizengo.org/hu/lf/171887-nyilt-level-cseh-katalinhoz-kulfoldi-abortuszlobbi-helyett-magyar-embereket-szolgalja oldalon.)