Zárug Péter Farkas: újra kell értelmezni a rendszerváltozást

A rendszerváltozás politikai ingáját, az egykori állampárt utódpártja állította meg és ez az egész rendszerváltozás újraértelmezését követeli meg tőlünk, szakértőktől. A rendszerváltó pártok pedig saját szerepüket kell megvizsgálják ebben a folyamatban – mondta a Demokratának Zárug Péter Farkas politológus, aki arról is beszélt, hogy az antalli örökség alatt ma már sajnálatos módon sokkal inkább az elmulasztott lehetőségek örökségét kell érteni.

– Április 23-án tudjuk, hogy ki győzött és ki veszített a pártok közül, de vajon valóban győztes-e a magyar társadalom a választások után, ahogyan azt a kormányerők hirdetik?

– Ha a rendszerváltozás oldaláról nézem a kérdést, azt mondhatom, hogy ennek a választásnak a rendszerváltozás végső célja volt a tétje, az, hogy ne az egykori állampártiak stabilizálják a magyar politikai rendszert, hanem a rendszerváltó pártok. Nem így lett. Az elmúlt tizenhat évben, politikai ingajárás közben, hol jobb-, hol baloldali kormányzás alatt a társadalmi alrendszereink rendre lefuttatták az átmenet programját struktúrájukban. Ezekből mindig a volt állampárti elit került ki győztesen, a gazdaságból, a médiából, a kultúra és tudományos szférából egyaránt. 2006-ra egy nyitott kérdés maradt, a politikai alrendszer végső stabilizálásának a kérdése. Ez az, amit az előzőek miatt szintén elbukott a rendszerváltó, demokratizáló tábor. A rendszerváltozás politikai ingáját, az egykori állampárt utódpártja állította meg és ez az egész rendszerváltozás újraértelmezését követeli meg tőlünk. A rendszerváltó pártok pedig saját szerepüket kell megvizsgálják ebben a folyamatban.

– És az új ciklus kormányzati teendőinek oldaláról lehetünk-e győztesek?

– Egyelőre itt is vesztésre áll az ország. Ezt a legutóbbi politikai vicc is tükrözi, amely szerint Gyurcsány Ferenc imádkozik a Jóistenhez: Uram, mondd meg, mit csináljak ezzel az óriási államháztartási hiánnyal? Mire az Úr megsimogatja fejét, és így szól: Feri, tedd viszsza! Nos, hát ez a helyzet, hogy valahonnan vissza kell tenni ezt a hiányt és gyanítom, hogy az ön és az én pénzemre is számítanak a pótláskor, pedig nem mi vagyunk a hiány okozói.

– A választások második fordulójának éjszakáján úgy tűnt, Gyurcsány Ferencé a jó rendőr, Dávid Ibolyáé a rossz rendőr szerepe. Hogyan fordulhat elő, hogy egy magát jobboldaliként meghatározó párt az elvesztett választások éjszakáján egyedül a másik jobboldali pártról tudjon negatívan megnyilvánulni?

– A válasz egy szó: sérelempolitika. Bővebben pedig identitáskeresőben lévő sérelempolitika.

– Dávid Ibolya már a jobboldal átrendeződéséről, földindulásszerű változásokról és egy új jobboldalról beszél. Az ismert tények tükrében elképzelhető, hogy egy, a baloldal által felépített jobboldalinak mondott párttal kell a következő években küzdeni?

– Dávid-Schmuck-Leisztinger? Nem hiszem, hogy érdemes ilyen frontokon küzdeni. Először is mindenkinek a saját portáján kell szétnéznie és évekre visszamenően átgondolnia, hogy hol, mikor és milyen körülmények között hibázott a rendszerváltozás során, és mivel járult hozzá ahhoz, hogy sikeres lehetett az állampárti elit demokratikus elitbe való átmenetele?

– Az utóbbi hetekben többen feltették a kérdést, kik is az antalli örökség továbbvivői. Tulajdonképpen mi is tekinthető az antalli örökségnek?

– Antall nagy formátumú politikus volt óriási műveltséggel és tiszta demokratizáló szándékkal. Ám ha a mai értelmét keresem az antalli örökség kifejezésnek, akkor sokkal inkább az elmulasztott lehetőségek örökségét kell értsem alatta, mintsem rendszerváltó pozitívumot. Az, hogy a volt állampárt bemasírozott a demokratikus intézményrendszerbe s most ezt féltve védi magát, az antalli örökség. Az is antalli örökség, hogy a saját oldalam jó szándékú magyarjaitól többször határolódok el és tagadom meg őket, mint ahányszor kritizálom a milliárdossá felfejlődött állampárti elitet. És az is, hogy a jó szándékú kritizáló az máris áruló! És mindez együtt a paktumpolitika, amelyet mindig is tévútnak találtam.

– Talán Horn Gyula volt az, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy az 1990-ben alakult Országgyűlés jelentős része ügynökökből állt. Azóta sokan elmélkedtek ezen a mondaton. Lehet ma ennek jelentősége?

– Igen. Ez is antalli örökségünk. Még Romániában is érzik, hogy nem igazságos az, hogy Ceausescu terrorjának frontemberei uralják a közéletet. Törvény is formálódik ez ügyben. Nálunk miért nem született meg a Zétényi-Takács-törvény? Kik a felelősei?

– A rendszerváltó párt szerepében tetszelgő SZDSZ ma már teljes természetességgel áll össze az MSZP-vel. Valóban ennyire egyértelmű, hogy a liberalizmusnak a volt kommunisták oltárán kell áldoznia?

– Pokol Béla, egykori professzorom mint kedvenc tanítványának ajánlotta legutóbbi, méltatlanul elhallgatott művét: A globális uralmi rend című kötetét. Kiválóan világít rá arra a tényre, hogy Magyarország nem a szabadság áhított világához, hanem egy új globális uralmi rendszerhez csatlakozott 1990-91-ben. Ez az uralmi rend tárgyalásait a reformkommunistákkal és liberálisokkal kezdte meg még a ’80-as években és ők lettek a szálláscsinálók a rendszerváltozás időszakában. Ez a globális uralmi rend tette természetes szövetségessé az MSZP-t és az SZDSZ-t.

– Vajon már a kerekasztal-tárgyalások és a ’80-as évek végén virágzó ellenzéki mozgalmak idején leosztották a lapokat a szabad demokratáknak?

– Úgy tűnik, hogy igen. Kis János pontosan tizenhat évvel ezelőtt, április 29-én, majd május 5-én a Beszélőben vélte úgy, hogy azért volt szükség MDF-SZDSZ-paktumra, mert az megnyugtatta a „nyugati diplomáciai köröket” és a „pénzvilágot”. Vagyis ahogy Pokol mondja, a globális uralmi rendet.

– Most pedig megbukott a nagy remény, az egy a tábor, egy a zászló elve. Hová lehet még csoportosulni?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy sikeres volt a néppártivá alakulás, de tévesnek bizonyult a jobboldal kizárólagos képviseletébe és ezáltali kormányzási lehetőségébe vetett hit. Óriási hiba lenne a választási törvény adta lehetőségeket úgy értelmezni, hogy egységben tovább szélesíthető a jobboldali tábor. Ugyanígy elbukott a kétpárti modell koncepciója is. Néhányan ezt jeleztük előre, de a programot már futtatta a rendszerében a Fidesz. Másodszor jött ki az az eredmény, hogy hibás a program. Persze ilyenkor lehet azt mondani, hogy ismét a rendszer a hibás, ám lassan azért ideje rákérdezni arra is, hogy vajon nem a programozó téved-e? Ám ez nem a szakértő feladata, hanem a politikusoké. Én sem akarok partvonalon kívüliként bekiabálni.

– A remélt 70 egyéni választókerületből végül 41-et tudott megnyerni a Fidesz, vagyis egyetlen bizonytalan helyet sem tudott megszerezni. Mitől volt jobb a bal?

– Óriási médiahátszél az egyik oldalon, jó kampánystratégia, két párt által maximalizálva a szavazatokat, és sok hiba a másik oldalon, egyedül maradva a végső csatában. Persze ezt a helyzetet lehet heroizálni, és egy ügyes politikus ezt használja is, csak ő maga ne higgye el azt, hogy tévedhetetlen hős… Egyébként mindegyik jobboldali pártvezető ebbe a csapdába lépett az elmúlt tizenhat évben.

– Amikor Gyurcsány Ferenc lett a kormányfő, eltüntette a régi arcokat az MSZP-ből, és fiatalabb, elhivatott baloldaliakat tett a helyükre. Várható, hogy folytatódik ez a folyamat?

– Gyurcsány Ferenc tudatosan készült politikai karrierjére és áldozott erre pénzt, paripát, fegyvert. KISZ-es múltja és rövid miniszteri pályafutása alatt minden muníciót összegyűjtött sikeressége érdekében. Itt-ott meg is égette magát, gondoljunk csak arra, hogy az a frakció emelte miniszterelnökké, amelyik néhány hónappal korábban szinte leszavazta a parlamentben. Akkor Szili Katalin mentette meg őt a szavazatával. Tanácsadója, kampányigazgatója, Szigetvári Viktor is fiatal, tehetséges. A törtetés és a megfontoltság együttesen jelentkezik majd káderpolitikájában.

– Táncolj, Feri! – kiáltotta a szabad demokraták tábora a választás éjszakáján. Valóban táncoló és a békáktól látványosan rettegő bulvárpolitikusokra van szükség?

– A politikus mára médiaszemélyiséggé vált. Mindennél fontosabb a csomagolás. És ha a globális uralmi rend úgy akarja, akkor táncol, békáktól retteg, miközben New Yorkba és Tel-Avivba jár egyeztetni fontos nemzeti kérdésekben.

– Németországban a kommunista rendszer bukását „fordulatnak” nevezik, Magyarországon ugyanerre több fogalmat is használunk. A baloldal rendszerváltásnak, a jobboldal rendszerváltoztatásnak nevezi, a leginkább csalódottak címerváltásnak. Ha az MSZP a harmadik kormányát is megalakítja, mégis melyik fogalommal kell majd egyetértenünk?

– Nemrég Lakitelken Pozsgai Imrével beszélgettem erről. Ő a rendszerváltás kifejezést használja. Jómagam mindig a rendszerváltozás kifejezést használom. A politikai változások négy fő típusa a forradalom, a puccs, a reform és az átmenet. A magyar rendszerváltozás ezen utóbbi kategóriába tartozik. Ennek időbelisége a leginkább elhúzódó, ezért helyesebb a folyamatot kifejező „rendszerváltozás” fogalom használata. Az átmenetek általában 10-15 évet vagy 4-5 ciklust szoktak kitenni. Nálunk ez 2006. április 23-án járt le. A folyamat végén pedig hiátus, deficit mutatkozik. Sajnos.

– Mi várható médiafronton? Vannak már hírek arról, hogy a maradék jobboldali média egyes részeire ki szeretné rátenni a kezét…

– A kommunikációs világtársadalom kialakulásával Széchenyi szavait parafrazálva azt is mondhatom, hogy médiájában él a nemzet. A magyar médiapiac igen torz, bár 2002-től vannak korrekciók. Ahogy már korábban több írásomban is rávilágítottam, a demokratikus médiapiacnak két kritériuma van. A pluralitás, vagyis, hogy az eltérő vélemények egyidejűleg legyenek jelen a médiapiacon, a másik a policentrikusság, vagyis az, hogy ezek több, közel azonos erejű médium által érjék el a nyilvánosságot. Ez utóbbival állunk hadilábon, mert a régi pártállami előnyök piaci előnyökké változtak, miközben a nemzeti orgánumoknak a nulláról kellett indulniuk. Nagy baj lenne, ha a jelenlegi állapot tovább torzulna.

– Lesz-e hosszú kések éjszakája?

– Okosabb már ennél a rendszer, inkább sárga és piros lapokkal operál az ellenfeleknél, és félrenéz a baráti faultoknál.

Kállay-Nagy Szilvia